Teljes fegyverzet |
A Nemzet Golyós Tollának dicstelen leszereplése után némileg váratlan fordulattal a Kárpát-medencében ismét sorskérdéssé lépett elő egy írószerszám használatának vagy nem-használatának dilemmája, mintha e sokat szenvedett, vérrel áztatott kicsiny, csonka haza legalábbis egy kollektív ÁPISZ-reklám volna.
Azzal, hogy egy egész ország azt figyeli lélegzet-visszafojtva, hogy egy közjogi méltóság ráírja-e a nevét egy darab papírra, két probléma is van.
Az első, hogy a Nemzet Egységét Megtestesítő Köztársasági Elnöknek (továbbiakban: NEMKE) többek szerint nincs is más választása, mint aláírni, csak a kisebbik gond. (És persze az is érdekes, hogy egyáltalán érdemes/értelmes volna-e nem-aláírni.)
A második gond viszont sokkal súlyosabb. Persze-persze, tudom én, hogy a demokrácia barátainak kötelessége minden létező alkotmányos eszközt kihasználni — már persze akkor, ha ezek létező alkotmányos eszközök. De azért az ember nem tudja kis szomorkás fejcsóválással nem észrevenni, hogy ez az egész "majd a NEMKE jól nem írja alá, ha nagyon kiabálunk neki, hogy meghallja" mozgalom, alig-alig különbözik a középkori parasztlázadók, vagy az elégedetlenkedő orosz muzsikok mentalitásától. Előbbiek az isteni felhatalmazással rendelkező királyt, utóbbiak a Cár Atyuskát szándékoztak megkeresni panaszaikkal, attól a meggyőződéstől vezettetve, hogy nem létezik hogy legfőbb uruk szándékosan rosszat akarjon nekik. Továbbá ugyanígy hittek abban is, hogy az uralkodó majd egy csapásra meg is oldja minden problémájukat, nem lesz több kín és keserv.
Ezeknek a megragadóan naiv embereknek (mármint a múltbelieknek) a javára legalább annyi mentséget felhozhatunk, hogy a "polgári" engedetlenség bármely formája istentelen cselekedetnek számított, és mint ilyennek meglehetősen kevéssé volt kimunkálva a jogi-ideológiai háttere. Közben azonban volt egy Felvilágosodásnak nevezett izé, és ha annak eredményei nem is szükségszerűen jutottak el mindenkihez (pl. azokhoz, akik szándékosan elzárkóztak tőlük) a népszuverenitásról meg az ember természetes alapjogairól, az azért eddigre már mindenkinek le kellett volna, hogy essen, hogy egy állam első embere (a NEMKE) nem az isteni felhatalmazás alapján lebeg az egész hóbelevanc fölött, hanem ő is a struktúra része, emberi kreálmány, és mint ilyen egész pontosan visszatükrözi az őt kitermelő közeg minőségét. Ennek ellenére abban reménykedni tehát, hogy majd a NEMKE képviseli helyettünk az alkotmányos alapelveket, a népfelséget, se nem korszerű, se nem elegáns dolog.
Mondhatni: olyan félázsiai.
Ezeknek a megragadóan naiv embereknek (mármint a múltbelieknek) a javára legalább annyi mentséget felhozhatunk, hogy a "polgári" engedetlenség bármely formája istentelen cselekedetnek számított, és mint ilyennek meglehetősen kevéssé volt kimunkálva a jogi-ideológiai háttere. Közben azonban volt egy Felvilágosodásnak nevezett izé, és ha annak eredményei nem is szükségszerűen jutottak el mindenkihez (pl. azokhoz, akik szándékosan elzárkóztak tőlük) a népszuverenitásról meg az ember természetes alapjogairól, az azért eddigre már mindenkinek le kellett volna, hogy essen, hogy egy állam első embere (a NEMKE) nem az isteni felhatalmazás alapján lebeg az egész hóbelevanc fölött, hanem ő is a struktúra része, emberi kreálmány, és mint ilyen egész pontosan visszatükrözi az őt kitermelő közeg minőségét. Ennek ellenére abban reménykedni tehát, hogy majd a NEMKE képviseli helyettünk az alkotmányos alapelveket, a népfelséget, se nem korszerű, se nem elegáns dolog.
Mondhatni: olyan félázsiai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése