Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2012. szeptember 12., szerda

Cegléd után

egy baja
Bevezető
Tisztelt Honfitársunk!
Ugye Önnel is előfordult már, hogy vérrel-verejtékkel megszerzett vagyontárgyait, vagy bevételét, pénzét egyszerre csak  elragadta Öntől egy gonosz erő? Ennek képviselői bűnszervezetben tevékenykednek: teljesen váratlanul ott-teremve — egyedül vagy csoportosan, pimasz, pökhendi mosollyal arcukon, erőfölényükkel visszaélve teszik földönfutóvá az egyszerű hétköznapi kisembert. Aligha túlzás azt állítani, hogy ezt a keserves tapasztalatot mindannyian átéltük, megszenvedtük már. Mégis tehetetlennek érezzük magunkat, sőt még eme közellenségeink, a biztos állampolgári létet veszélyeztető banditák nevét is csak suttogva merjük kiejteni: ők a hatalmon lévő politikusok.
Nem vagyunk előítéletek rabjai: elfogadjuk, hogy vannak lehetnek rendes, tisztességes hatalmon lévő politikusok. Sőt egyik vidéki alapszervezetünkben egy tagtársunk határozottan állítja, hogy anyósának sógornője ismer valakit, aki hallott róla, hogy van egy  közönséges állampolgár, aki hatalmon lévő politikus boltjában vásárol.

Kik vagyunk?
Mozgalmunk, a Köztársasági Védrohamcsapat egyértelműen és teljesen civil szerveződés: közös céljaik érdekében egyszerű hétköznapi állampolgárok fognak össze, hogy betöltsék azt az űrt, amelyet a politikában öntevékenyen és agilisan fellépő szervezetek (pl. a Munkásőrség) kapkodva végigvitt megszüntetése okozott. Bár nem állítjuk, hogy nincs olyan politikai erő, amelynek céljaival rokonszenveznénk, illetve, hogy erőfeszítéseinket ne kezelnék bizonyos politikai szervezetek szimpátiával. Úgy gondoljuk, hogy vagyunk annyira felnőttek, hogy önmagunk döntsük el, mi az, ami a mi érdekeinket szolgálja, és mi az, ami ezek ellen való. És mint a Nemzet döntő többsége képviselőinek, Isten adta jogunk, hogy nemcsak hangot adjunk sérelmeinknek, hanem tegyünk is az ellen, ha valaki keresztezi útjainkat. Mindazon eszközökkel, amelyeket mi, a Nemzet stb. (lásd előbb!) erre megfelelőnek ítélünk.



Tevékenységünk
Meggyőződésünk, hogy a saját sorsát alakítani akaró, érdekeiért síkra szállni kész állampolgár sokirányúan tájékozott kell hogy legyen. Ezért kimagaslóan nagy figyelmet fordítunk a hozzánk csatlakozók, tagjaink képzésére, és arra, hogy tagságunk az élet változatos területein tevékenykedvén is képes legyen megállni a helyét. Képzéseket szervezünk, hogy az ott nyert tudást felhasználhassuk az élet számtalan területén. Így oktatásokat szervezünk a divattörténet (különös tekintettel az egyenruha-viselés változásaira), a hadtörténet (fókuszban a szúró-vágó és ütőfegyverek) területén. A haditechnika területén elméleti képzéseinket (amelyek főleg a félautomata lőfegyverek ismeretére koncentrálnak) kiegészítik a gyakorlati tanfolyamok (ha egyszer véletlenül az a lőfegyver a tagjaink kezébe akadna véletlenül, ne érje őket a helyzet készületlenül). A kultúrán és a technikán túl a reál tudományok is képviseltetik magukat továbbképzéseink közt: anatómia-kurzusunk hathatós segítséget jelenthet hatalmon lévő politikusok felkoncolása esetén. Természetesen a jószolgálat, a humanitárius célkitűzések is fontos szerepet játszanak gondolkodásunkban: szociálismunkás-kurzusunk fontos segítség lehet azon tagtársainknak, akik részt szeretnének venni felkoncolt politikusok árváinak gyámolításában.

Akciófelhívás
Ahogy azt a bevezetőben már körvonalaztuk, alapvető kötelességünknek tartjuk, hogy minden létező eszközzel felvegyük a harcot mindennapi életünk megrontói-tönkretevői, a hatalmon lévő politikusok bandái ellen. Aki megkeseríti a dolgozó állampolgárok hétköznapi, normális életvitelét, az deviáns, kívül áll  a törvényen. Az ilyen alakok csak az erő nyelvén értenek, tehát ezen a nyelven kell velük beszélni. Tudatosítani bennük, hogy csak a  többséghez való alkalmazkodás, a mások tisztelete lehet az, ami miatt elfogadjuk őket.
Akinek félnivalója van, az igenis féljen! Hogy kimutassuk erőnket, amelyet az egységes fellépés az együttes cselekvés ad nekünk, demonstratív felvonulást rendezünk a hatalmonlévőpolitikus-bűnözés ellen. A hatalmon lévő politikusok által lakott kerületekben mozgalmunk egyenruhás aktivistái fognak felvonulni, hogy felhívják a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára. Jelképezendő kulturális törekvéseinket, a haditechnika-oktatásunk tárgyát képező fegyverek is velünk lesznek. ezúton szólítunk fel minden jóérzésű állampolgárt, aki normális, tehertételektől mentes életet szeretne élni Hazánkban, Magyarországon, hogy csatlakozzon demonstrációnkhoz! A Cegléden történtek azzal a jó érzéssel töltenek el minket, hogy nem egyedül járjuk a saját sorsukat alakítani képes állampolgárok útját. És bár küzdelmünk terepe kétségtelenül különbözik, ezek után már szemernyi kétségünk se lehet felőle, hogy a Magyar Köztársaságban nyilvánvalóan uralkodó jogegyenlőség elve alapján a mi akciónk sem lesz oly módon törvénybe ütköző, hogy kiváltsa a (megkésve és a szükségesnél kisebb létszámban kiérkező) rendőri erők fellépését.

Update


Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) agrárproblémák (1) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betűrejtvény (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (28) Bruce Lee (1) budai vár (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (3) demonstráció (1) diktatúra (2) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) életvitelszerű közterület-használat (1) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) feminizmus (1) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) főhatalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hajléktalanok (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IéEB (1) IMF (1) izoláció (1) Japán (2) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) jogalkalmazás (1) jogegyenlőség (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) karmelita kolostor (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) magántulajdon (1) magistravitae (1) magyar áru (1) Magyar Hírlap (1) magyar nyelv (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (2) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) miniszterelnök (2) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) nemek (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (8) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) papírzászló (1) parancsrendszer (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) polihisztor (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) rezidencia (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sertéshús (1) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) siker (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) történelem (1) Trianon (3) tudomány (1) unortodox (2) unortodoxia (1) utolsóemberig (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) Védegylet (1) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)