"Mondd, — távozzon tőlem a félelem"
(József Attila)
Apa, már nem is emlékszem, mióta faggatlak és kutatlak. De akárhány kérdést tettem is fel, nagyon kevésre kaptam megnyugtató válaszokat. És a válaszok csak újabb és újabb kérdéseket szültek.
És bár a kérdéseim mindig személyesen neked szóltak, aligha kétséges, hogy sokkal általánosabb, emberibb dolgokra kerestem velük a válaszokat. Kérdeztelek volna szabadság és kötelesség viszonyáról. Arról: uralhatja-e vajon a kötelesség a szeretetet, vagy épp a szeretet a kötelességet? Átváltozhatnak-e egymásba? Nincsenek — soha nem is voltak — illúzióim: tudom, hogy senki (te sem!) adhat egyértelmű válaszokat ezekre a kérdésekre.
Amit persze igazán szeretnék egyszer megtudni, az az, hogy mit gondolsz arról: neked magadnak mennyire sikerültek ezek a dolgok. Vajon szabadnak érezted-e magadat? És nem sokallottad az árat, amit ezért a szabadságért fizettél? Ott, akkor és úgy voltál-e szabad, ahogy azt szeretted volna; vagy a szabadságod határait kényszerek jelölték ki? És ha volt kényszer, lehetett-e boldogság?
Fázik a kezem a kövön. A térdem sajog a sok guggolástól. Távozóban még visszanézek: mint mindig, most is szívszorító érzés látni a saját nevemet, alatta két "idegen" évszámmal.
Kióvakodom a temetőből.
( Németh István [1938. 04.19. — 2002. 07.02.] emlékére)
Amit persze igazán szeretnék egyszer megtudni, az az, hogy mit gondolsz arról: neked magadnak mennyire sikerültek ezek a dolgok. Vajon szabadnak érezted-e magadat? És nem sokallottad az árat, amit ezért a szabadságért fizettél? Ott, akkor és úgy voltál-e szabad, ahogy azt szeretted volna; vagy a szabadságod határait kényszerek jelölték ki? És ha volt kényszer, lehetett-e boldogság?
Fázik a kezem a kövön. A térdem sajog a sok guggolástól. Távozóban még visszanézek: mint mindig, most is szívszorító érzés látni a saját nevemet, alatta két "idegen" évszámmal.
Kióvakodom a temetőből.
( Németh István [1938. 04.19. — 2002. 07.02.] emlékére)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése