 |
| Az Átkeresztapa. Nem játék! |
Ha az ember a Széll Kálmán téren felszáll a 4-es villamosra, akkor a 32-esek tere és a Corvin negyed érintésével - miközben a Dunán átkelve távolról még a Rákóczi hidat is megtekintheti - eljuthat Újbuda-központba. Ha sétál egy sarkot, és elég lassan teszi ezt, akkor a Kosztolányin (?) majd felszállhat a négyes metróra, amellyel eljuthat a II. János Pál pápa térre is.
Amikor a főváros újsütetű vezetésének átkeresztelési vehemenciájáról ejtünk szót, érdemes egy kissé túllépnünk a "mibe kerülnek az új utcanévtáblák (és mi minden értelmesebbet lehetne ennyi pénzből csinálni)", vagy akár az "újat nem építenek, hát átkeresztelik a régit" demagógiáján. Az is elég evidens, hogy a "valami gyökeresen új kezdődött most" fílingjéhez elengedhetetlenül szükségesek az effajta lélektani trükkök. Talán kevesebben vizsgálták viszont, hogy ennek a fajta, meglehetősen agresszív anabaptista őrületnek milyen messzebbre mutató, adott esetben akár mentalitásformáló hatásai lehetnek.
Az, hogy akkora figyelem fordult a már meglévő közterületek/műtárgyak nevének megváltoztatására (és mintegy melléktermékként az eddig zászlónak kinéző budapesti lobogó valami strandtörülköző-szerűségre való lecserélésére), még logikusnak is tűnhet a szimbolikus politizálás felől nézve. Valós üzenete azonban valami olyasmi, hogy nem az a lényeg, hogy egy híd megépüljön, egy közterület normális és élhető állapotban létezzen, hanem elsősorban/kizárólagosan az, hogy milyen nevet visel. A cselekvés helyét így váltja fel az a habókos giccsparádé, amelyik szeretne kereszténynek és nemzetinek látszani, de még csak nem is az, csak elbújik e címkék, a vélt közízlés kiszolgálása mögé, miközben persze maga is alakítja és silányítja azt.
De az okozott kár nemcsak a történelmi giccs piedesztálra emelésében jelenik meg. Elsődleges és nagyon súlyos ártalma az, hogy a bután ideologikus sémákat terjeszti, és ezzel tartósítja a(z együtt)gondolkodás helyébe lépő megosztottságot. Amikor efféle átnevezési pótcselekvésekben találjuk meg a politizálás terepét, akkor látszatcselekvést végzünk. Azt a végzetes tévedést termeljük így újra, amelyik az égadta világon senki másnak nem válik hasznára, pusztán a saját legitimitásukat így alátámasztó ún. "politikus"-oknak. Akkor, amikor amellett ágálunk, hogy jobb az, ha egy hidat II. Rákóczi Ferencről nevezünk el, mint ha "Lágymányosi"-nak hívjuk, valójában semmit nem mondunk. Azaz egész egyszerűen: ennek a ténynek semmilyen kézzelfogható haszna nincs.
Természetesen ez az apróság nem akadályozhatja meg a Nevek (pillanatnyi) Urait abban, hogy játékukat saját kedvük és tetszésük szerint tovább folytassák.
Az, hogy akkora figyelem fordult a már meglévő közterületek/műtárgyak nevének megváltoztatására (és mintegy melléktermékként az eddig zászlónak kinéző budapesti lobogó valami strandtörülköző-szerűségre való lecserélésére), még logikusnak is tűnhet a szimbolikus politizálás felől nézve. Valós üzenete azonban valami olyasmi, hogy nem az a lényeg, hogy egy híd megépüljön, egy közterület normális és élhető állapotban létezzen, hanem elsősorban/kizárólagosan az, hogy milyen nevet visel. A cselekvés helyét így váltja fel az a habókos giccsparádé, amelyik szeretne kereszténynek és nemzetinek látszani, de még csak nem is az, csak elbújik e címkék, a vélt közízlés kiszolgálása mögé, miközben persze maga is alakítja és silányítja azt.
De az okozott kár nemcsak a történelmi giccs piedesztálra emelésében jelenik meg. Elsődleges és nagyon súlyos ártalma az, hogy a bután ideologikus sémákat terjeszti, és ezzel tartósítja a(z együtt)gondolkodás helyébe lépő megosztottságot. Amikor efféle átnevezési pótcselekvésekben találjuk meg a politizálás terepét, akkor látszatcselekvést végzünk. Azt a végzetes tévedést termeljük így újra, amelyik az égadta világon senki másnak nem válik hasznára, pusztán a saját legitimitásukat így alátámasztó ún. "politikus"-oknak. Akkor, amikor amellett ágálunk, hogy jobb az, ha egy hidat II. Rákóczi Ferencről nevezünk el, mint ha "Lágymányosi"-nak hívjuk, valójában semmit nem mondunk. Azaz egész egyszerűen: ennek a ténynek semmilyen kézzelfogható haszna nincs.
Természetesen ez az apróság nem akadályozhatja meg a Nevek (pillanatnyi) Urait abban, hogy játékukat saját kedvük és tetszésük szerint tovább folytassák.
1 megjegyzés:
Sajnos nem tudok túllépni a "mennyibe kerül ez nekünk", a "mi mindent lehetne ennyi pénzből csinálni" és "nincs fontosabb dolguk" kérdéseken, amikor például a mentőautók beszerzését leállítják. Ha jól rémlik, akkor a szelekkel küzdő Kálmán tere (vagy valami hasonló) elnevezése a BKV-nek a százmillió forint epszilon sugarú környezetében mozgó összegébe fájt. Sebaj, befogom a szám, élvezem, hogy rám még tovább vonatkozhat a szuperbruttó néven elhíresült 1,27-es szorzó.
Megjegyzés küldése