Over the Rainbow

Túry Gergely képe a hirszerzo.hu-ról

1. A kordonon kívül

Hölgytársaságban igyekszem a Meleg Méltóság Menetére. Késésben vagyunk, már 3 óra után, a járműforgalom korlátozása miatt csak gyalog siethetünk a Hősök tere felé. A köröndnél ütközünk az első rendőrkordonba: egyelőre csak szép szál legények állnak sisakkal-védőöltözékben keresztben az úttest teljes szélességében, és senkit nem engednek tovább. Aztán egyszer csak elindulnak lefelé, miközben egyikük mindenkit felszólít az Andrássy út elhagyására. És miután a következő keresztutca után másik rendőrsorfal áll, a bámészkodók (köztük néhány gárdás egyenruhába öltözött törvénytisztelő honpolgár) engedelmesen befordulnak jobbra-balra. Az utcák Andrássy út felőli végén és a következő sarkon is a 2006 óta már jól ismert acélkerítés áll, amin csak "kifelé" van kijárás. Így aztán kiszorulunk az Aradi utcába, ott indulunk meg vissza, az Oktogon irányába. Ahogy haladunk, azt látjuk, hogy az Andrássyról a többi keresztutcába is benyomták a tömeget, az pedig vérmérséklet szerint hazafele vagy az Oktogon felé fordul. Miután mi a menetre vagyunk kíváncsiak, a második opciót választjuk.

2. A kordonon kívül-belül

Az Oktogon természetesen kínálja magát: nagyobb tér, nem utcatorkolat, talán jobban látszik maga a menet is. Itt is áll a két kordon, de lényegesen közelebb egymáshoz: a villamos járdaszigetének belső vége és az Andrássy út pereme a két határ. Itt nem terelnek kifelé a két kordon közül, szabad a bejárás, ami azért furcsa, mert a menet meghirdetett útvonalától így csak egy acélkerítés választja el a nem okvetlenül barátságos közönséget. És még egy különös dolog: a kordon túlsó végénél, a járdaszigetek oldalán két nagy csapat rendőr áll alakzatban, teljes harci felszerelésben.

Bartha Máté képe az index.hu-ról

De ez a felállás hamar magyarázatot nyer. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül egyszer csak bezárul a kordon összes külső bejárata, a széles vállú legények (és köztük egy-két marcona leány) az eddig szűk rések elé is odahúzzák az acélkerítéseket, és rögtön fel is fejlődnek azok teljes szélességében. Nincs válogatás, hiába a könyörgés-magyarázkodás, lélek se ki, se be. A ketrecben elég változatos fauna zsúfolódott össze: elsősorban a kínálkozó alkalom kísértésének engedve itt van a köménymag, akiket viszonylag könnyű felismerni. Foltos "álcanadrág" és fekete póló a trendi, az utóbbi természetesen mindenféle nyomott verzióban. A tradicionális nagymagyarországos, vagy éppen ilyen-olyan neonáci jelszavas öltözéket viselők mellett kétségtelenül az az úr viszi el a pálmát, aki sortja mellé helyes vajszínű kardigánt öltött, és azt csak az éles pillanatok közeledtével kapja le és köti dereka köré, hogy láthatóvá váljék a mellén kicsiben, hátán teljes szélességben virító nyilaskereszt. Feltűnik egy-két merészebb újító, egy fehér pólós fiatalember például, aki a dereka köré csavart Fradi-sállal pontosítja identitását a nemzeti-keresztény magyarságon belül. Akad azonban más sportoló is: páran símaszkban jelentek meg, egy eltévedt amerikai zöld sapkás barettben pompázik, de az extremitási különdíjat kétségtelenül a gázálarcot viselő versenyző viszi el. És van még persze árpádsávos és nemzeti lobogó is, megfejelve egy "64 vármegye ifjúsági mozgalmas", fekete alapszínű zászlóval. Hogy ezeknek mi köze van akár pró, akár kontra a melegmozgalomhoz, az számomra rejtély maradt. A 70-80 fős kemény magon kívül legalább még egyszer annyi "polgári" ruhás szimpatizáns is akad, ez akkor válik egészen egyértelművé, amikor teljes összhangban ordítja a két csoport, hogy "mocskos buzik", "büdös zsidók" (??) vagy épp "ria-ria-Hngária" (hogy örült volna Fenyő Miki, ha hallja!!).
A másik végletet az odatévedt kíváncsiskodó turisták jelentik: fekete, sárga, fehér bőrszín egyaránt akad, angol, francia, német párbeszédek töredékeit csípem el... egyszerre van jelen az egzotikumnak szóló érdeklődés és az izgatottság a hangokban és a mozdulatokban is. És persze köztesként a mi csoportunk: az esetleges szimpatizánsok vagy a pusztán érdeklődők és katasztrófaturisták, mindenféle változatban, gyerekkocsit toló pároktól kezdve bottal járó öregekig.
A ketrecbe zárás tényének sokkja alábbhagy ugyan kissé, de ez a fenti mixtúra sok szempontból aggályos: az embernek önkéntelenül is 2006 ősze ugrik be, amikor rossz időben rossz helyen lenni kifejezetten ártalmas volt az egészségre. A zászlólobogtatás, gesztikulálva skandálás egyhangúságát egy spontán karikásostor-bemutató színesíti. Az idill akkor borul fel először, amikor mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a menet nem az Andrássy úton fog elvonulni az Oktogon vonalában, hanem valamivel lejjebb, az Aradi utcán kerüli ki a rá áhítozó csőcseléket. A lobogtatók-skandálók mintegy egy láthatatlan karmester intésére zúdulnak át egy tömbben a túlsó kordonhoz, hogy ledöntsék azt, és megrohamozzák a menetet. De ott már pajzsos rendőrök várják őket, és a legbuzgóbb támadók még könnygázt/paprikaspray-t (?) is kapnak. Csak hát a gáznemű anyagok természete olyan, hogy pillanatok alatt terjednek szinte minden irányban: köhögő, arcuk elé zsebkendőt szorító emberekkel lesz tele a ketrec.

Közben a menet vége is átszeli a körút vonalát, az eleje viszont a Jókai utcán visszakanyarodik az Andrássyra, így hát a fekete (pólós) sereg, újból együtt mozdulva, a túlsó kordont rohanja meg, nagyjából az előbbihez hasonló fogadtatásban részesülve. És minél inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Pride sértetlenül elvonul, és ők nem tehetnek ez ellen semmit, a nemzeti érzelműek annál ingerültebb reakciókat mutatnak. Petárdák kerülnek elő, amelyeket eredetileg nyilván a menetben vonulóknak szántak, de most a rendőrök közt landolnak, aztán már repül minden: sörösdobozok, üvegek, meg ami még akad. A rendőrök egy darabig tűrik az inzultust, de egyszer csak nyílik a kordon, és berontanak rajta, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy kiemeljék a főkolomposokat. Ekkor szabadul el a pokol: a randalírozók szétspriccelnek, a szűk helyen menekülni próbálnak, de persze csak a szemben levő kerítésig juthatnak. Nyomukban a rendőrök, és a hajsza elől kétségbeesetten kitérni akaró "civilek". Egy fiatal lányt fellöknek, nagyot esik. Az egyenruhások dolguk végeztével szemközt kizsilipelnek, de kisvártatva bejönnek másodszor, és aztán harmadszor is. Mire mindez lezajlik, odabenn egyértelműen eluralkodik a pánik, odakint viszont már messze jár a menet, a zenéje is alig hallatszik.
A következő fázis a legérdekesebb: az ember kénytelen szembenézni a harci felszerelésbe öltözött, sisakos-pajzsos, kutyás rendőrök csapatával odakint; odabent pedig a kiszámíthatatlanságukat és harckészségüket az elmúlt félórában fényesen bizonyító szélsőségesekkel, holott a ketrecbe zárás szemmel látható oka megszűnt. De a feszültség fokozatosan csökken, a zsidózás mellett a nemzeti érzelműek összeállnak még egy kis "Budaházy! Budaházy!" kiabálásra, sőt — nyilván a fehér pólós fiatalember jóvoltából — egy kóbor "Hajrá, Fradi!" is elhangzik. Aztán a rendőri testület elvonul az Andrássy utat az Oktogontól két oldalról elzáró kordonok belső feléről. Csak a sugárút két torkolatánál keresztben állva marad ott a rendőrsorfal. Ezt egy darabig tanácstalan bambulás követi, majd a tömeg öntevékenyebb részét megszállja 2007 kordonbontó hőseinek lelkülete, és szépen kiszednek egy-két elemet a kerítésből az Andrássy út felé (miközben a Nyugati felé eső oldalon marad a rendőri készültség). Miután ugyanez az úttest túlsó oldalán is megtörténik, szabad az út a Blaha felé. Elsőnek természetesen a fekete pólósok állnak össze, és szokásos jelszavaikat ordítozva elvonulnak; aztán őket követik a ketrec kényszerűen összezárt egykori lakói, köztük mi is.

3. Összegzés
A 16. Budapest Pride/Meleg Méltóság Menete végül is különösebb atrocitások nélkül zajlott le, a két-három évvel ezelőtti gyalázatos történésekkel összevetve akár elégedettek is lehetnénk. Vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy valahol mindenki jól járt. Már legalábbis, ha semmi áron sem akarunk lemondani a kincstári optimizmusról.
3/1. A homofóbok
Nos, ők bár látszatra hoppon maradtak, valójában mégis megkapták, amit szerettek volna: érezhették az akolmeleget, láthatták, hogy sokan vannak és rém erősek. Teli torokból üvöltve szidhatták a "mocskos buzikat", hőbörögve hirdethették saját meggyőződésüket. És nem utolsósorban: megvolt a maguk jó kis balhéja, összecsaphattak a rendőrökkel, másutt kocsikat zúzhattak össze, vagy nyomozókat verhettek. Szóval igazából hősnek érezhették magukat anélkül, hogy identitásukon jelentősebb csorba esett volna, hogy számukra is látványos vereség érte volna őket.
3/2 A rendőrség
Ha létezik potenciális sikertörténet az ügyben, az kétségtelenül a rendőri: a már emlegetett korábbi esetekkel szemben sikerült szavatolni a menet résztvevőinek biztonságát és sértetlenségét. Különösebb balhé nélkül letudták az egész eseményt, miközben stratégiailag fényes győzelmet arattak a szélsőségesek csapdába ejtésével, és távoltartásával a felvonulóktól. Van ennek a "diadalnak" azonban ambivalens vonása is: a rendőri vezetés a csőcselék ketrecbe zárásával egy füst alatt azt is elintézte, hogy az állomány ne kerülhessen olyan helyzetbe, hogy közvetlenül "a buzikat" kelljen védenie, hanem saját magáért, az őket megrohamozók ellen harcoljon, azaz önmagát védje. Azonban nem kell nagy okosság ahhoz, hogy belássuk, mekkora veszélyeket hordoz magában, ha azokat, akiktől öntudatos és adott esetben akár önfeláldozó fellépést várunk, elszakítjuk a teljes valóságtól. Van azonban még ennél is nagyobb baj: ez a stratégia a szélsőségesek fizikai elszigetelésének oltárán ugyanis habozás nélkül feláldozott minden véletlenszerűen arra tévedt turistát, civilt, kíváncsiskodót, nyugdíjast. Ezeket az embereket — előzetes figyelmeztetés nélkül — órákig korlátozták személyes szabadságukban, sőt minden jel szerint nem haboztak volna kitenni őket egy esetleges összecsapás pszichikai és fizikai következményeinek, hiszen semmilyen arra irányuló törekvés nem volt megfigyelhető, hogy különválasszák őket a szélsőségesektől. Ami azonban biztos: a rendőrrohamokból és a gázspray-ből nekik is ugyanúgy kijutott, mint a rácsok közt hőbörgő fekete pólósoknak. És ez teljességgel törvénytelen, sőt: totálisan megengedhetetlen.

3/3 A vonulók
Nem voltam ott a menetben, csak közvetett módon tudok véleményt formálni, de valószínűleg évek óta ez volt a legbarátságosabb és relatíve legnyugodtabb hangulatú felvonulás. Ez akár jó jel is lehetne. Itt is létezik azonban egy bökkenő: egy menet, amelynek deklarált célja a megmutatkozás, a "mi is itt vagyunk, és erre büszkék is vagyunk" felmutatása, aligha engedheti meg magának azt, hogy hátsó utcákon bujdokolva, elosonva, a szembenézést elkerülve haladjon végig céljáig, ahol aztán a nyílt és értelmes párbeszédért szállnak síkra a résztvevői.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mindez elvi, erősen idealista megközelítés, és a gyakorlat, a pillanatnyi helyzet kényszere valószínűleg nem tett lehetővé más megoldást, csak akkor legalább utólag ne adjuk el ezt tökéletes diadalnak.
3/4 Az állampolgár szava

Bartha Máté képe az index.hu-ról

Mit gondoljon erről a napról és történéseiről az az egyszerű állampolgár, aki se a vonulók, se a szélsőséges, fizikai erőszaktól sem visszariadó ellenzők táborába nem tartozik, és adott esetben akár még csak a helyszínen sem volt jelen?
A fent leírtaknak megfelelően a mindnyájunk biztonságát szavatolni hivatott rendőrség csúfosan leszerepelt, egyszerűen félredobta ezt a szempontot. És ezzel együtt a precíz tájékoztatás, a pontos információnyújtás kötelezettségét is. Egyszerűbben szólva: személyes biztonságunkat sutba dobva a szemünkbe hazudtak. Mert az előkészített kordonokat, az előzetesen a megfelelő helyen alakzatba állított rendőri erőket látva egész egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a menet útvonalának megváltoztatása és ezzel együtt az Oktgonnál állók ketrecbe zárása spontán, ad hoc döntés eredménye lett volna. Előzetesen tervezett, logisztikailag precízen végrehajtott akcióról volt szó, amelyik tudatosan és felvállaltan fittyet hányt olyan, alapvető állampolgári alapjogokra, mint a biztonsághoz és a személyes szabadsághoz való jog. Mindezt kb. 100-150 náci "kedvéért", a velük való tényleges (és elvi) konfrontálódást, a menet védelmének feladatát fel nem vállalva, a megúszás szempontját prioritásként kezelve. És ez az, ami igazán aggasztó. Talán ezért kéne megszervezni minél hamarabb a Civil Méltóság Menetét.