Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2010. november 16., kedd

Born to be free

Ma Magyarországon a szülés-születés körülményei körül (mint egyébként közös életünk oly sok más területén is) ádáz, kíméletlen nyelvháború dúl.
Mindkét(?) harcoló fél igyekszik elfoglalni azokat az állásokat, amelyek a saját megítélése szerint előnyösek az ő számára ahhoz, hogy ott beáshassa magát, és a sáncok mögül aztán majd össztüzet zúdíthasson az ellenség vonalaira. Ahogy a politikában a "reform" — "nemzeti ügy" magaslatokat és azok körül elterülő fedezéknek alkalmas egyéb nyelvi objektumokat szállta meg a két tábor, úgy ebben a háborúban a "szabadság" és a "szakszerűség" bástyái körül sereglenek a csapatok. Pedig az ügy ennél azért bonyolultabb.
Terminológia
Nem tudom, mikor lett az "otthonszülés"-ből "szabad szülés", de újabban ezzel a kifejezéssel írják le azt, amiért Geréb Ágnes és követőinek mozgalma harcol. Legalábbis magyarul. Mert a kezdeményezés angol elnevezése egy petíciókra online aláírást gyűjtő oldalon már érdekes eltérést mutat: "Free birth choice in Hungary" áll az aláírások helye fölött. Ha valaki igényli, szívesen tartok neki kiselőadást a módhatározó és a minőségjelző különbségéről, különös tekintettel az egybe- és különírás valamint a toldalékolás és a toldalék elhagyásának eseteiről, de most röviden csak annyit: a "szabad szülés" szószerkezet elsősorban minőségjelzős, és így elsősorban nem a választás szabadságáról szól (szemben az angol variánssal), hanem valami olyasmit fejez ki, hogy "az a szabad, aki így szül". Sajnos nem vagyok benne teljesen bizonyos, hogy ez a pongyolaság a véletlen műve, hiszen, ahogy a bevezetőben is utaltam rá, a "szabadság" — a maga pozitív kicsengésével — olyan biztos fedezéket jelent a háborúban, amelyet nagyon nehéz feladni önként. Pedig ha jól belegondolunk, a szabadság nem azt jelenti, hogy kötelezően mást kell választanom, mint amit eddig volt kötelező; hanem sokkal inkább azt, hogy mást IS választhatok, és (természetesen az adott keretek közt) ez a választás csak rajtam múlik. (Nem állom meg, hogy ezen a ponton ne erőltessek párhuzamokat a jelenlegi belpolitikai helyzettel, illetve azon belül is a szabadság szintén elég sajátos értelmezésével.)
Ezen túl az is elég érdekes kérdés lehet, hogy valójában mi is az, amire a "szabad" jelzőt ráakasztjuk? Végülis a nyelv csodálatos eszköz, végtelenül türelmes: hiszen pl. hívhatom a gyermekek beoltatása ellen fellépőket "szabad immunrendszer-használatért mozgalom"-nak is. És akkor már el is jutottunk a következő kérdéshez.
Amiről szó van — hol és hogyan?
Elvi síkon a "szabad szülés"-ről szóló eszmecserének elsősorban a szülésről, annak körülményeiről és lehetőségeiről kellene szólnia. Ahogy majd láthatjuk, nem csak erről van azonban szó egyrészt, ráadásul itt is féligazságok, és ellentmondásos állítások jelennek meg tényként beállítva. Három alapérv szokott megjelenni a probléma tárgyalásakor. Ezek összefüggenek, és látszólag egymást erősítik, valójában azonban az ebből levezetett gondolatmenetek sokszor még csak köszönőviszonyban sincsenek a logikával. Ezek sorrendben a naturális érv ("a szülés természetes folyamat"), a történelmi érv ("évszázadokon keresztül szültek a nők orvosi felügyelet nélkül") és az animális érv ("az állatok sem szülnek kórházban").
Való igaz, hogy szülni (legalábbis az emberiség egyik felének) természetes folyamat, ebből azonban nagyon nehéz további komolyan vehető érveket levezetni a kórházban való szülés ellen. Ugyanis — talán a traumatológia kivételével — a kórházak nagyrészt természetes folyamatokkal foglalkoznak, mégha ezek — szemben a szüléssel — kórosak is . Ugyanakkor említhetnénk olyan akár traumatikus jellegű eseteket is (pl. az elesése után vérző térdű kisfiú), amikor semmi szükség nincs kórházi ellátásra. Szóval elég világosan látható, hogy nem a folyamat természetes mivolta, hanem az eset veszélyességi foka az, ami meghatározza, hogy szükség van-e kórházi-orvosi ellátásra. Azt azonban elég nehéz megmondani, hogy egy látszólag veszélytelen, "átlagosnak" induló szülésből mikor lesz komplikációkkal terhelt, mind az anyára, mind gyermekére veszélyes eset (erről részletesen később).
Ugyanilyen ellentmondásos a múltra való hivatkozás, hiszen ez az érvelés olyan eseteket hoz fel példaként, amikor a szülő nőknek egyszerűen nem volt másik választásuk, így természetszerűleg nem kórházban szültek. Ez tehát egyszerűen nem érv a kórházak ellen és az otthonszülés mellett. Mint ahogy az sem, hogy a "dolog" általában szokott sikerülni az állatvilágban is, hiszen az értékesebb vagy problémásnak látszó ellésekhez a gondos gazda igenis kihívja az állatorvost.
Fel szokott még merülni a negatív mennyiségi érvelés is: bezzeg a kórházakban sokkal több újszülött hal meg, különösebb konzekvenciák nélkül. A "sokkal több" abszolút értelemben természetesen igaz, mint ahogy az is, hogy sehol nem lehet arányszámokat látni ebben a tárgyban, amelyek sokkal jobban mutatnák az egyes módszerek "hatékonyságát" — hiszen elég logikusnak tűnik, hogy amíg nagyságrendekkel többen "választják" a kórházi szülést, addig sajnálatos módon több is lesz az elkerülhetetlenül is bekövetkező halálesetek száma. (Arról, hogy a [szerintem látszólagos] következmény-nélküliség mire [a merev struktúrákra és a frontvonal-pszichózisra] vezethető vissza, lentebb még kitérek.)
A fentiekkel természetesen csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy mindazok az "érvek", amelyek a "szabad szülés" támogatói részéről előkerülnek, és szerintük vélt igazuk kizárólagosságát bizonyítják, semmire sem jók. Nemcsak logikai gyengeségük miatt, hanem azért sem, mert egyszerűen nem a probléma valós vitapontjait veszik szemügyre. Ahogy fentebb már próbáltam utalni rá, véleményem szerint a kérdés tényleg az emberi élet körül forog, de oly módon, hogy elsősorban azt kellene vizsgálni: mi az ami, a szükségesnél nem jobban veszélyezteti a szülésben, ebben a "természetes folyamatban" érintett emberek életét.
Mert szép dolog az önrendelkezés, a "tiéd a tested!" elv, de ugyanakkor az államtól azt is joggal várjuk el, hogy garantálja polgárainak biztonságát, azok testi épségét, életét ne tegye ki szükségtelen veszélyeknek. Ezért léteznek tiltott drogok, ezért nem szabad 300-zal száguldani a sztrádán (és 100-zal a belvárosban), és igen — ahogy fentebb hivatkoztam rá — ezért nézi az állam rossz szemmel pl. a gyermekek esetében a (különben épp az iménti szempontok miatt) kötelező védőoltások szülők általi elszabotálását. Nem mintha minden esetben mindenki túllőné magát, felcsavarodna az első fára/villanyoszlopra, vagy épp idejekorán befejezné földi pályafutását pl. diftériában. De miután adottak az eszközök arra, hogy ezeket a számokat a lehető leginkább minimalizáljuk, nyilvánvalóan bűn volna velük nem élni.
Így tehát a kérdés valójában nem is az, hogy az állampolgárnak egyáltalán van-e joga drogot fogyasztani; erősebben a gázpedálra lépni; nem beadatni a védőoltást gyermekének, vagy ott szülni, ahol és amilyen körülmények közt megfelelőnek találja. A kérdés inkább az: hol van az a határ, amelyen túl ezen tevékenységek már meghaladják az ön- és közveszélyesség túlzott voltát. És itt kell elgondolkoznunk a szülés mint "természetes" folyamat veszélyességének mértékéről. (Itt jegyezném meg, hogy a "természetesség" hangoztatása szintén a bevezetőben taglalt nyelvháború része: azt sugallja, hogy "ami természetes, az nem lehet nemcsak rossz, hanem veszélyes sem" — ami persze egyáltalán nem igaz, ahogy a kórházak feladatköreinél láttuk.) Bár csak közvetve (azzal, hogy minden 10. otthonszülés a kórházban végződik; illetve a róla szóló riportok szinte mindegyikében idézett: "elismerem, hogy bábaként nem vagyok mindenható, és történhetnek számomra is megmagyarázhatatlan dolgok"), de azt maga Geréb Ágnes is elismeri egy vele készült interjúban, hogy a szülés igenis lehet veszélyes, sőt ily módon azt is, hogy sokszor kiszámíthatatlan kimenetelű. A fontos kérdés az, hogy ez a veszélyesség milyen mértékű, illetve gyakoriságú, azaz indokolja-e alapesetben a kórház /otthoni környezet/születésház igénybevételét.
A "szabad szülés" hívei szerint — ha jól értem — a szülés-születés (majdnem) teljesen veszélytelen folyamat, amit a kórházban köréje kerekített hűhó csak rosszabbítani képes. (Ezt volna hivatva alátámasztani a fentebb már kivesézett "természetes" és "szabad" hívószavak előtérbe állítása, hangoztatása.) Ennek fényében persze még akár egy életveszélyben lévő szülő nőt is komoly felelőtlenség kórházba irányítani, hiszen ha a természetes szülés veszélytelen, akkor nyilvánvalóan csakis az orvosokon múlhat az, hogy a kórházak szülészeti osztályain (is) halnak meg szülő nők (,amely tény egyébként szintén elég nagy gyakorisággal szerepel az érvek közt). Ebből pedig nyilvánvalóan következne, hogy a kórházi szolgáltatások igénybevétele a szüléskor nemcsak hogy merőben felesleges, hanem egyenesen veszélyes. Vagy pedig úgy fogjuk fel, hogy a szülés mégiscsak jelent valamilyen veszélyesség-faktort, bizonyos esetekben akár akkorát is, hogy emiatt az érintett önrendelkezése is korlátozható valamelyest. Ezeket a "valamilyen"-eket és "valamelyest"-eket kellene nagyon gondosan körbejárni, mert a kép itt sem fekete és fehér, mint szinte semmilyen más emberi-társadalmi tevékenység esetében sem.
A fentebbiek elég világosan mutatják azt, hogy ugyanúgy, ahogy a nyelvi kifejezések mögé való elbújás, úgy a helyszín misztifikálása/fókuszba állítása is álprobléma, és további álproblémákat generál. Erre egyébként nagyon szépen utal, hogy az "otthonszülés"-ből az idő jártával "szabad szülés" lett. De persze, ha a szülés nem veszélyes és "természetes" folyamat, akkor miért is kell a szülő nőnek egy külön erre a célra létrehozott intézménybe, a Születésházba bevonulnia?
Sokan és sokszor a "bánásmódban", az eljárásban látják, vagy vélik megtalálni a döntő különbséget a szabad szülés és a nem-szabad szülés közt. Az hogy ez, vagy az ebből fakadó (disz)komfortérzés bármilyen módon helyszínfüggő volna, természetesen csak nagyon korlátozottan igaz (úgy pl. semmi esetre sem, hogy pl. a magzat jobban érezné magát abban az otthoni környezetben, amit eddig ugyanannyiszor látott, mint a szülőszobát). Abban a pillanatban ugyanis, amikor A kórházi viszonyokról vagy AZ orvosokról/szülész-nőgyógyászokról beszélünk általában, akkor megint csak valamiféle ködösítés történik. Ez ugyanis a pillanatnyi és a magyar viszonyok kivetítése mindenhova és minden körülményre-időre. (Pedig épp a szabad szülés hívei hivatkoznak nagy előszeretettel Hollandia egészségügyének példájára.) Ráadásul az, hogy a pillanatnyi helyzet ily módon térben és időben kiterjesztést nyer, éppen magát a párbeszédet, a változás lehetőségét nehezíti meg, hiszen ha merev struktúrákat képzelünk el, akkor ezzel saját gondolkozásunkat is gúzsba kötjük.
Személyek és tézisek
Minden nagy ügy kitermeli a maga elkötelezett és ikonikus alakjait. Ehhez az alapmegállapításhoz azonban rögtön hozzáfűzendő két kiegészítés is:
— az ikonikus személyiség mindig a képviselt ügyet tekinti elsődlegesnek, saját személyét ennek rovására sosem állítaná előtérbe, sőt követőitől is elvárja ezt a hozzáállást;
— attól, hogy valaki ikonikus személyiségként definiálja magát, (vagy annak definiálják), maga az ügy, amelyet képvisel, nem válik automatikusan "nagy" és "igaz" üggyé.
Aligha van ma Magyarországon olyan ember, aki ne tudná ennyiből is, hogy a fenti megállapítások Geréb Ágnesre vonatkoznak. Ami azonban a nagyobb baj: elsősorban a szerepléseiről, illetve támogatóinak róla kialakított képéről szólnak a fentiek, nem pedig arról, amiről ténylegesen szólniuk kéne: a szülésznő tevékenységéről. Geréb Ágnes kétségtelenül áldozatos tevékenysége azonban inkább egyfajta személyes legendát hozott létre. És ehhez csatlakozik a hívők széles tábora is: volt olyan beszélgetőpartnerem, aki a "szabad szülés"-ben való hitet nem, nem hasonlította, hanem azonosította(!) a vallási megvilágosodás állapotával. Pedig tudhat Geréb Ágnes akár a vízen járni, és kaphat ezért Becsületrendet vagy Nobel-díjat, de mindez egy szemernyit sem befolyásolhatná, hogy egy adott társadalomnak mi a véleménye az otthonszülés kérdéséről. (Legalábbis normális helyeken.) A kialakult mártír-szent komplexus mára szinte önjáróvá vált: én mindenesetre legalábbis nem tudok olyan esetről, amikor G.Á. hibázott volna — legalábbis saját követői szerint. Erre ráerősít a sajátos, joghézagban való működés és a hatóságok tevékenysége is: a szent vagy azáltal válik még szentebbé, hogy egy újabb problémamentes szülésnél segédkezik, vagy pedig, ha probléma adódik, akkor az embertelen törvényszolgák fellépése nyomán mártír lesz belőle.
A másik oldal
Elengedhetetlen, hogy ne szóljunk a másik harcoló félről is, akik a "szakszerűség" fedezéke mögül zúdítanak pergőtüzet az ellenséges sáncokra. Anélkül, hogy ezt felmentésnek szánnám, meg kell jegyezzük, hogy szellemi értelemben nagyjából minden szakma zárt céhként működik: tagjai féltékenyen őrzik vélt privilégiumaikat tűzön-vízen át. Tegyük még hozzá: ez a megállapítás annál inkább igaz, minél hosszabb tanulmányok-előkészületek vezetnek el a mesterré váláshoz és - természetesen - minél több pénzről van szó, amit félteni lehet, a potenciális vetélytársaktól. Ezek a vonások a jelen helyzetre is igazak, de a valós alapok mellett épp annyi bennük a túlzás, mint az eddig elősorolt hasonló "érvek"-ben.
A szakmaiság-érv elsősorban ott hibádzik, hogy azt tekinti egyedül és kizárólag szakmainak, ami a szakmán belülieket jellemzi. Azt, hogy ez milyen egyoldalú kommunikációhoz vezethet, elég könnyű belátni, akár az általános példát, akár a konkrét esetet (a "szabad szülés" sajtóbeli recepcióját) tekintjük. Minden szakmán kívüli megnyilvánulást életveszélyes kuruzslásként aposztrofálni (hozzátéve, hogy ehhez hozzáteszi a maga nem csekély részét a bulvármédia is) a legkevesebb, hogy enyhe túlzás. Összefoglalva: úgy tűnik, hogy ez is tipikus magyar üggyé vált z évek folyamán: a másik fél minél rosszabb színben való feltüntetése vált aminél fontosabb céllá, abból a – meggyőződésem szerint alapvetően hamis – premisszából kiindulva, hogy ezzel a "saját ügy" érdekében történnek pozitív lépések. Pedig amíg van egynél több nézet, ez a hozzáállás, nem a kommunikációt, hanem az elszigetelődést, a frontok megmerevedését segíti elő.
Összegzés
Amikor ehhez az íráshoz gyűjtöttem anyagot, akkor találtam rá Hammer Ferenc kiváló írására. És bár a cikk szinte napra pontosan 3 éves, aktualitásából mit sem veszített, ma is nehéz volna pontosabban és éleslátóbban összefoglalni a problémahalmazt, ami ezt a témát körülveszi. (Valószínűleg nekem sem sikerült.) És ha a Narancs publicistája szubjektív oldalról közelíti meg kiválóan a témát, akkor a TASZ kiskátéja ugyanezt objektív részről teszi meg remekül.
Most mégis megpróbálom néhány gondolatban összefoglalni a fentebb leírtakból adódó saját véleményt, nehogy csak fanyalgásnak tűnjék az egész poszt.
— A "szabad"/otthonszülés kérdésében (mint szinte minden más kérdésben is) elsődleges pont az emberi élet(ek) védelme, mégha erről a mindkét oldali kommunikáció megfeledkezni látszik is időnként. Ehhez viszonyítva – legcélszerűbben az egyes esteket megvizsgálva — merülhet fel az önrendelkezés joga, amely azonban minden veszélytelen esetben fenn kell hogy álljon.
— Mindez azonban nem rendezhető anélkül, hogy egész mai magyar valóságunkban újra ne gondoljuk az önrendelkezés fogalmát és határait: a könnyű drogok használata, az eutanázia, az abortusz, a gondnokság alá vontak jogai, a családon belüli erőszak stb. (nagyon hosszú még a sor!!) mind-mind ilyen jellegű kérdés; és meggyőződésem, hogy egyik problémakörnek sem használ, ha kiszakítjuk a valóságból — még akár oly módon sem, hogy csak azt állítjuk a fókuszba.
— A fentiek azonban egyfajta sokkal nyitottabb gondolkodást követelnek meg. Nem elsősorban az arra való törekvés jelentené a megoldást, hogy egy merev szabályrendszer helyébe egy másik ugyanolyat állítsunk, hanem hogy a különböző utakat (az egyes helyzeteknek legjobban megfelelő) alternatívaként kezeljük, miközben észrevesszük, hogy azok léte korántsem zárja ki a másikét. Ha tárgyilagosan belegondolunk, nem lehet nem észrevenni bizonyos változásokat a kórházi szülészeti gyakorlatban: apás szülés, babbarát bababarát osztályok létrejötte, alternatív technikák megjelenése stb.) Nem véletlen, hogy a kérdéskörben — amint már szó is volt róla – az a Hollandia a bezzegország, amelyik az élet szinte minden területén elutasítja a merev struktúrákat, az élhető alternatívákat részesítve előnyben. Hadd jegyezzem meg, hogy ebből a szempontból a háromigenes népszavazás eredménye alighanem komoly veszteség volt a "szabad szülés" híveinek: a több-biztosítós modell mellett alighanem akadt volna olyan szolgáltató, amelyik – felmérvén az erre irányuló igényeket – megjelentette volna kínálatában a nem kórházi körülmények közötti szülést; ráadásul ha totálisan nem is szűnt volna meg, de ha csak mérséklődik a hálapénz mértéke, az is nyitottabbá tehette volna a szakmát. (A most illetékes NEFMI már megtette ez irányban az első "érdemi" lépéseket: egyik képviselője úgy nyilatkozott, hogy meg kell különböztetni a kikényszerített és a többszöri nógatásra elfogadott hálapénzt. Nyilván ez fog vezetni az egész átkos intézmény elhalásához...) Ehhez szorosan kapcsolódónak érzem azt is, hogy komoly, érdeminek nevezhető egyeztetés az annyit ekézett SzDSz-es Eü-minisztériumban, Horváth Ágnes idején zajlott.
Hogy ez miért futott zátonyra annak megítélése legalább annyira ellentmondásos manapság, mint magáé a "szabad szülésé". Az azonban bizonyos, hogy nagyon ideje volna már valamiféle kompromisszum megszületésének. Szabadon. Itthon.

1 megjegyzés:

Nagy Ádám írta...

A lényeget kicsit sem érinti ugyan, de a "babbarát" osztályok érdemben befolyásolni képesek ugyan a születés körülményeit, de csak a bélgázok túlzott termelődése segítségével, amennyiben a babbarátság a mértéktelen fogyasztásra vonatkozik. :)

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)