"Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem" - mondja az Írás (2Móz 20:1-14), abban is egyenesen az Úr nyilatkozik így, és eme megnyilvánulását aztán kőtáblán is rögzíti, amely írásmű aztán Tízparancsolat címen lett később óriási siker a könyvpiacon. Persze mai, multikulturalizmus felé támolygó világunkban, amikor minden relativizálódik, érdekes kérdés lehet, hogy mi is az "idegen isten" szókapcsolat jelentése. Hiszen például elég csak beleolvasni az Egri csillagok-ba, hogy kiderüljön: "odaátról" nézvést éppenséggel MI vagyunk az "ebhitű gyaurok". Nincs is ezzel semmi baj, a különféle vallásháborúk hosszú évszázadokig szolgáltak tartalmas szórakozásul az emberiség civilizáltabb részének, akik eljutottak a kultúrának arra a fokára, hogy saját vallásukat képesek voltak az egyetlennek tekinteni, és mindent meg is tenni azért, hogy ez valójában is így legyen. Az ún. "európai" kultúrkörben azonban nagyjából a felvilágosodás időszakával bealkonyult ennek a szép hagyománynak. (Persze a vallási eredetű casus belli hiányát az emberi találékonyság rögvest kompenzálta a nacionalista eredetűvel, de ez most nem tartozik szorosan ide.) A kulturált szórakozás eme szép formája abból a rém egyszerű felismerésből fakadóan szorult háttérbe, hogy a saját Istenünk egyetemességébe vetett hit egész pontosan ennek a hitnek a határáig terjed, egy milliméterrel sem tovább. Azaz: pl. csak a mohamedánok hiszik azt, hogy Allah AZ isten, mások már nem. Ha viszont már mások is mohamedánok, azok ellen nincs miért háborúzni, ha meg nem azok, akkor erőszakkal nem plántálható beléjük a hit, amely egyébként is titok. Ráadásul a 18. század végére sikerült eljutni addig az evidens felismerésig, amit — más vonatkozásban — szinte minden vallás teológiája amúgy is hangoztat: az isteni dolgokban az ember nem játszhatja a bíró szerepét (sőt, még bele sem láthat azokba). Így aztán maga a Hit egyik alaptétele vált annak az eszközévé, hogy a hitek egyenjogúságát, vagy akár – ad absurdum – a hit nélküliséget elősegítse. A hit alapvetése ráadásul, hogy belülről fakad, így nem írható elő vagy nem formálható át. Már legalábbis az igazi hit.
És ha most a kedves olvasó azt kérdi, miért e bő lére eresztett vallástörténeti eszmefuttatás, akkor a válasz nagyon egyszerű lesz: úgy tűnik, valakik megint úgy érzik, feltalálták az időgépet, vagy ennek híján legalábbis visszamennének úgy 200 évnyit. Mert ugyan mi mással magyarázható, hogy magyar állam — amelyik ugyebár a vallások egyenjogúságának alapján áll egyrészt, és persze ezzel szorosan összefüggésben világnézetileg semleges másrészt (aki tud ellenkező deklarációról, kérem, mielőbb értesítsen!) — egyszercsak úgy dönt, hogy majd ő jól megmondja, melyik vallás a tuti. Ráadásul mindezt anyagi szempontok alapján, és anyagi érdekektől vezettetve. Egy olyan területen, ahol nem is kell okvetlenül konzervatív világnézetű kormánynak lennünk, hogy a vallást-hitéletet NE kezeljük anyagi kérdésként. A dologban nemcsak az a faramuci, hogy a világi államhatalom fogja eldönteni, hogy melyik vallás a "kóser" (vajon kik döntik el? világiak? vagy teológusok? és ha az utóbbiak, vajon melyik vallás teológusai?), hanem az tán még furcsább, hogy előre deklaráltatott, melyik vallások lesznek a jó fiúk. "Természetesen" az ún. történelmi vallások... pedig legyünk őszinték: a múltjukon kívül nem sok területen tudnak felmutatni előnyt a nagyok. Könnyen lehet mondani, hogy szociális és oktatási területen ezek kiemelkedőbbet nyújtanak, de a történelmi előny segítette őket struktúrájuk kiépítésében, így magától értetődő, hogy előrébb tartanak. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a történelmiek ezirányú tevékenységükben sokszor bezárkóznak, saját felekezetük hívőihez fordulnak elsősorban. És akkor még a legnagyobb paradoxonról nem is beszéltünk: bizonyos szervezeteket olyan szempontok alapján kísérel meg megítélni az állam, hogy milyen (össztársadalmi szempontból felfogott) hatékonysággal végeznek olyan tevékenységeket, amely tevékenységek valójában nem is tartoznak fő profiljukba. Ily módon a recept nagyon egyszerű: meg kell alapítani a Nagy Zöld Trüsszentő, a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú vagy akár a Repülő Spagettiszörny egyházát, azzal a deklarált céllal, hogy az egyház hitéletének alapköve a szociális és oktatási valamint egészségügyi szolgáltatások nyújtása, lehetőleg csekély ellenszolgáltatás fejében. Ja és természetesen a Nemzeti Együttműködés Kormányának támogatása. És máris dől a lé...
Persze, ha a fent emlegetett intézkedésnek csak az a célja, hogy jó pontok keletkezzenek a történelmi egyházaknál, amelyek így megszabadulnak egyre kényelmetlenebbé váló riválisaiktól (vagy legalábbis döntő előnybe kerüljenek velük szemben), akkor vissza az egész, egyház alapítása törölve....
És ha most a kedves olvasó azt kérdi, miért e bő lére eresztett vallástörténeti eszmefuttatás, akkor a válasz nagyon egyszerű lesz: úgy tűnik, valakik megint úgy érzik, feltalálták az időgépet, vagy ennek híján legalábbis visszamennének úgy 200 évnyit. Mert ugyan mi mással magyarázható, hogy magyar állam — amelyik ugyebár a vallások egyenjogúságának alapján áll egyrészt, és persze ezzel szorosan összefüggésben világnézetileg semleges másrészt (aki tud ellenkező deklarációról, kérem, mielőbb értesítsen!) — egyszercsak úgy dönt, hogy majd ő jól megmondja, melyik vallás a tuti. Ráadásul mindezt anyagi szempontok alapján, és anyagi érdekektől vezettetve. Egy olyan területen, ahol nem is kell okvetlenül konzervatív világnézetű kormánynak lennünk, hogy a vallást-hitéletet NE kezeljük anyagi kérdésként. A dologban nemcsak az a faramuci, hogy a világi államhatalom fogja eldönteni, hogy melyik vallás a "kóser" (vajon kik döntik el? világiak? vagy teológusok? és ha az utóbbiak, vajon melyik vallás teológusai?), hanem az tán még furcsább, hogy előre deklaráltatott, melyik vallások lesznek a jó fiúk. "Természetesen" az ún. történelmi vallások... pedig legyünk őszinték: a múltjukon kívül nem sok területen tudnak felmutatni előnyt a nagyok. Könnyen lehet mondani, hogy szociális és oktatási területen ezek kiemelkedőbbet nyújtanak, de a történelmi előny segítette őket struktúrájuk kiépítésében, így magától értetődő, hogy előrébb tartanak. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy a történelmiek ezirányú tevékenységükben sokszor bezárkóznak, saját felekezetük hívőihez fordulnak elsősorban. És akkor még a legnagyobb paradoxonról nem is beszéltünk: bizonyos szervezeteket olyan szempontok alapján kísérel meg megítélni az állam, hogy milyen (össztársadalmi szempontból felfogott) hatékonysággal végeznek olyan tevékenységeket, amely tevékenységek valójában nem is tartoznak fő profiljukba. Ily módon a recept nagyon egyszerű: meg kell alapítani a Nagy Zöld Trüsszentő, a Láthatatlan Rózsaszín Egyszarvú vagy akár a Repülő Spagettiszörny egyházát, azzal a deklarált céllal, hogy az egyház hitéletének alapköve a szociális és oktatási valamint egészségügyi szolgáltatások nyújtása, lehetőleg csekély ellenszolgáltatás fejében. Ja és természetesen a Nemzeti Együttműködés Kormányának támogatása. És máris dől a lé...
Persze, ha a fent emlegetett intézkedésnek csak az a célja, hogy jó pontok keletkezzenek a történelmi egyházaknál, amelyek így megszabadulnak egyre kényelmetlenebbé váló riválisaiktól (vagy legalábbis döntő előnybe kerüljenek velük szemben), akkor vissza az egész, egyház alapítása törölve....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése