Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2010. augusztus 31., kedd

Az elvtárs napját szenteld meg!

Kezdetben vala az iga. De aztán a teremtés igájából megszabadulván az Úr megpihent a hetedik napon, és ezt hagyta meg előírásként követőinek is. Nem is volt addig ezzel az előírással semmi baj, amíg az adott közösség majdnem teljes egésze vallásos beállítottságú volt, és amíg ez a vallásosság homogén volt.
Megragadnám az alkalmat, hogy tisztelettel közöljem: ezeknek az időknek VÉGE VAN! És tegyük hozzá: nem tegnap lett vége, hanem minimum jó erős 2 évszázada kialakult a laikus állam ideája, amely ha rendelkezik is "államvallás"-sal, vagy legalább preferált ideológiával, mégis elismeri, és a választás-gyakorlás szempontjából egyenjogúnak tartja az összes többi vallást, plusz a vallástalanságot (ateizmust) sem kezeli halálos bűnként. Teszi mindezt attól a felismeréstől (is) vezettetve, hogy 1/ a vallás nem államügy, hanem magánügy, lévén, hogy a hit nem tanulható, hanem belülről fakad; 2/ a modernizálódó világ csakis ily módon kezelheti a (részben a fenti felismerésből származó, részben az emberek szabad mozgásából adódó) vallási-ideológiai sokszínűséget. Mert a bevezetőben emlegetett parancsolatot például véve: mit is csináljon egy mai tetszőleges (nyugat-)európai állam a zsidó és a mohamedán vallású polgáraival? Hiszen az előbbiek számára a szombat, a másikaknak a péntek az Úr Napja. Legyen "egyéni" pihenőnap, azaz kvázi heti három munkaszüneti nap egy héten? Vagy a laikus állam folytasson térítő tevékenységet, és jelentse ki hatalmi szóval, hogy a vasárnap "a" pihenőnap, azaz tegyen különbséget hitbeli meggyőződések közt preferálva az egyiket a többi rovására?
Szögezzük le: mindazok a válaszok, amelyek - a múltba fordulva, és ahhoz mereven ragaszkodva - a kizárás és a kizárólagosság irányába mutatnak, alkalmatlanok a mai élet által felvetett problémák tényleges kezelésére. Különösen képmutató a vallási kártya előrángatása olyan esetekben, amikor a kérdés valami egész másról szól, és ennek megfelelően, a válasznak is másról kellene szólnia. Ilyen eset például a lépten-nyomon felvetődő vasárnapi munkavégzés és nyitva tartás kérdése. Sok minden elhangzott már a kérdés kapcsán, de leginkább a fent emlegetett ideológiai-vallási indíttatású maszlag az egyeduralkodó, megspékelve jóadag multiellenességgel. (Mert a szegény magyar kiskereskedő a multi vasárnapi nyitvatartása miatt fog tönkremenni.) A vasárnapi nyitvatartás ráadásul addiktív hatású: a szegény magyar embert elszakítja az Isten-Család alappillérektől (a Hazá-tól való elszakítás mikéntje még nincs kidolgozva, de végülis a multik támogatásán keresztül ez is levezethető...). [Persze elég gyengécske lehet az az ideológia, amelynek alapjait egy vasárnapi áruházi nyitvatartás kikezdheti, dehát egy szinten alul ez a "gondolkodás"-nak nevezett tevékenység így zajlik: pl. az évi egy Gay Pride is képes magyarok tízezreit "buzi"-vá tenni...]
Érdekes módon a dolog lényegi oldaláról mintha eddig nem esett volna szó. Hogy védjük meg a katolikus ideológia nevében pl. a muzulmán vagy a vietnámi bevándorlót a vasárnapi munkavégzéstől? Egyáltalán nem ez a lényeg ugyanis. Az ideológiai rakéták pufogtatása helyett esetleg érdemes volna elgondolkozni azon, hogy tekintetünket az ég felől a föld felé fordítsuk. Nagyot akarunk ütni a multikon? Tessék szigorú, a melósok érdekeit szem előtt tartó munka-törvényeket hozni, (ad absurdum: a meglévőket betartatni), és fellépni a szakszervezeti mozgalom szabadságáért!! Mintha volnának is olyan törvények, hogy a hétvégi mukavégzés duplán számítandó be a munkaidőbe és a juttatásokba.... de ha nincsenek, ám legyenek — úgyis ott van a kétharmados felhatalmazás, tessék használni! Az ilyesfajta szigorúság bizony tényleg keresztbe tehet a multiknak, mégha nem is okozza a tönkremenetelüket. Talán még csekély munkahelyteremtő hatása is lehet: hiszen ha nem lesz, akit heti 60 vagy annál is több órában dolgoztasson a munkaadó, akkor ezt kénytelen lesz plusz munkaerő felvételével megoldani.
És az sem lehetetlen, hogy ennek láttán az Úr is mosolyogni fog odafent a felhők fölött.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) agrárproblémák (1) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betűrejtvény (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (28) Bruce Lee (1) budai vár (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (3) demonstráció (1) diktatúra (2) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) életvitelszerű közterület-használat (1) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) feminizmus (1) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) főhatalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hajléktalanok (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IéEB (1) IMF (1) izoláció (1) Japán (2) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) jogalkalmazás (1) jogegyenlőség (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) karmelita kolostor (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) magántulajdon (1) magistravitae (1) magyar áru (1) Magyar Hírlap (1) magyar nyelv (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (2) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) miniszterelnök (2) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) nemek (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (8) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) papírzászló (1) parancsrendszer (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) polihisztor (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) rezidencia (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sertéshús (1) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) siker (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) történelem (1) Trianon (3) tudomány (1) unortodox (2) unortodoxia (1) utolsóemberig (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) Védegylet (1) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)