Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2010. július 19., hétfő

A búrok(országá)ban születtek, avagy a hiány VB-je

Igen, vége a 19-nek is... és most négy évig megint hiány lesz, figyelés, hogy ki lesz a 20. uralkodója, és várakozás. De az az igazság, hogy ez alatt az egy hónap alatt is a hiány volt a domináns érzés — legalábbis számomra. Lássuk, miért!


A sztárok hiánya
Aki kellőképpen figyelt az elmúlt egy hónap során, annak nem okozhat gondot az alábbi kérdés megválaszolása: mi a közös a következő játékosokban — Messi, Kaká, Rooney, Torres? Igen, való igaz: az előzetesen világmegváltóként, csapatokat a hátukon cipelőként beharangozott "kulcsemberek" egy nyomorult gólocskát nem voltak képesek összehozni - nem, nem fejenként, hanem összesen! És ha még bővítjük a névsort az egy-egy gólos Ronaldoval, Drogbával és Eto'o-val, akkor fel kell tegyük a kérdést: mi történt a sztárokkal, a legnagyobbakkal?? A könnyű és sokak által hangoztatott válasz a túlterheltség, a hihetetlenül magas, idénybeli 50-60-as mérkőzésszám szokott lenni erre. Csakhogy ugyanez igaz azokra is, akik igenis képesek voltak kimagasló teljesítményt nyújtani: az agyon nem sztárolt, de a közvetlen a nagyok mögött kissé szürkébben állandóan ott álló második vonalra, vagy épp az újonnan feltűnőkre, felfutókra. Kevés Forlános, Mülleres, David Villás reklámot láttunk (eddig), igaz? Úgyhogy a válasz talán inkább a foci üzleti vállalkozássá változásában rejlik. A média nemcsak jó értelemben emelheti ki a játékost a többiek sorából, hanem el is szigetelheti valós közegétől. De van itt más is: a fentiek újból felvetik a kérdést, amely a futball hőskorának elmúltával, a multikulturalitás előretörésével, a migráció világtendenciává válásával talán aktuálisabb, mint valaha — mi a létjogosultsága a "nemzeti" csapatoknak, vagy egyszerűbben: van-e még értelme nemzeti válogatottakról beszélni, ilyeneket versenyeztetni?
És a fenti kérdéshez kapcsolódik a mentalitás problémaköre is: a sztár(olt) játékos megszokta, hogy a csapat őköréje épül, őt szolgálja ki (és persze ezáltal közvetve az üzleti vállalkozásként működő klubcsapatot/céget). Innentől már nagyon nehéz lehet visszalépni, és nemcsak alárendelődni egy más célnak, hanem egy új rendszerbe beletanulni, annak részeként létezni, akár csak egy hónapon át is, pláne amikor nem selejtezőket kell játszani, hanem kiélezett versenyhelyzetben bizonyítani.

A kapusok hiánya
Igen, tudom, a labda. Szitál, meg pattan. Olyan hülyén. De azért akkoris... Hol vannak a kapusok? Maier, Shilton, Zoff , Kahn, de akár még Schmeihcel is...?? Akiről a védő, ha tudja, hogy ott van mögötte, nem izzad a tarkója, bátrabban játszik, és főleg nyugodtabban... Jó, Casillas esetleg tényleg itt volt, Buffon meg sérült... és a többiek? Az angolok bevallottan három színesbe öltöztetett bohóccal próbálkoztak, a németek az eredetileg nagyjából ötödik-nyolcadiknak jelölt portásokkal érkeztek; a braziloknál Julius Cézár kései reinkarnációja épp a megbízhatóságát nem igazolta, az argentin kapus igazából hajviseletéről maradt csak emlékezetes, az a Muslera, akiről a riporter nem bírta elégszer elmondani, hogy hosszú időre megoldotta az uruguay-i kapusgondokat pedig szinte egymaga elintézte, hogy csapata ne kerüljön se a döntőbe, se a dobogóra. Azok az afrikai kapusok, pedig akiket megpróbáltak "végre megbízható"-nak elsütni, sorra eljutottak egy-egy (vagy több) látványos betliig ki előbb, ki utóbb. A döntő párosítása végülis ebből a szempontból mindenképpen igazságosnak mondható: az a két csapat márkőzött, amelynek kapuvédője (egyébként a fináléban is) a legmegbízhatóbbnak, és akár még bravúrokra is képesnek bizonyult.

Az edzők hiánya
A foci örök kérdése, hogy mennyit tesz hozzá/vesz el egy csapat teljesítményéhez/ből az edző munkája. És minél magasabb szinten zajlik a játék, ez annál súlyosabb kérdéssé válik. Azt, hogy negatív irányban milyen "csodákra" képes egy edző, sokkal látványosabban bizonyította a VB, mint a másik végletet. Igen, elsősorban Domenech edző feledhetetlen produkciójára gondolunk, de az az örökbecsű magyar bölcsesség is igazolást nyert, miszerint "Sz@rból nem lehet karikás ostort fonni, de ha lehet is, akkor sem tanácsos vele rittyentgetni." Mert mondjuk Lippi vagy Capello mindamellett, hogy márkás neveknek számítanak, ez önmagában édeskevésnek bizonyult. (És ott az örök vitakérdés, Eriksson, aki nem éppen a saját pozitív megítélését erősíti az elefántcsontparti csapatnál kifejtett tevékenységével.) Persze volt olyan irányzata is ennek a tendenciának, amely abból indult ki, hogy a jól hangzó név mégcsak nem is kell, hogy az edzői vonalon legyen jól hangzó, elég, ha köze van a focihoz (Dunga, Maradona).
De általában is elég siralmasnak tűnik az edzői teljesítmény: néhány kivételtől eltekintve nem nagyon látszottak nagy edzői húzások, invenciók; bár azért érdemes megemlíteni azt a Marcelo Bielsát, aki Chile szövetségi kapitányaként megpróbálta a gyakorlatba is átültetni azt a tézist, hogy a támadó csapatok ellen támadni kell, hiszen szükségszerűen gyengébb a védelmük. De azért igazából - bár a döntőben mindkét szövkap jól cserélt, és alakította át ezzel csapata szerkezetét - a "mezőny" egészét tekintve itt is maradt némi fájó hiányérzet.

Fejhiány
Korábban már volt alkalmam kifejteni, hogy mennyire álságosnak gondolom a FIFA hozzáállását mind konkrétan a videóbíró, mind tágabban az egyre sürgetőbbnek látszó reformokkal kapcsolatosan. Az, hogy egy szervezet olyan "érvekkel" vél visszaverhetőnek szükséges technikai fejlesztéseket, amelyek soha sehol semmilyen más sportág esetében nem voltak igazak (az egységes körülmények követelménye a grundtól a VB-ig [ez ugye se a kosárban, sem a jégkorongban, sem sehol máshol nincs így...]), már csak az képes tetézni, hogy diadalként tálalja, hogy hazazavarta a VB-ről azokat a saját alkalmazottait (a gólt meg nem adó és a lesgólt megadó bírókat), akik a szervezet idióta előírásainak szellemében működtek, és kezelték az ebből adódó tévedéseiket.

És vége
Az ember persze azt várná, hogy egy VB-t egy olyan csapat nyerjen, amelyik végig meggyőző játékkal minden számottevő ellenfelét legyőzte, aztán ugyanilyen markánsan felülkerekedik a döntőben is. De az az igazság, hogy ez a séma inkább nem működik (Magyarország-1954; Hollandia-1974 vagy akár Brazília-1998), mint igen. (Talán a Pelé-féle brazil csapat volt ilyen.) Sokkal több olyan példát tudunk mondani, amikor a végülis győztes válogatott, vagy közben lendült bele, vagy mindvégig pocsék maradt (ezekre most nem írok példákat).
Azon kívül tehát, hogy "a foci igazságtalan" alapvetően nem vonhatunk le messzebbre mutató, komolyabb következtetést egy adott VB győztesének kilétéből. Lehet persze nagy tudású elemzéseket írni: olyanokat, amelyek az egyik héten a hagyományokból, a másikon pedig a világ megváltozott szociális trendjeiből vezetik le az aktuális VB történéseit. (Más kérdés, hogy ez a két írás - ugyanazon szerzőjük dacára - nemcsak egymást is cáfolja, hanem önmagában sem teljesen igaz: hiszen ha olyan egyértelmű volna a "három nagy" fölénye, sokat kellett volna a döntőkben találkozniuk, de eddig összesen 2 olasz-brazilról és 1-1 olasz-németről és német-brazilról tudunk [azaz valaki nem azért jut el a döntőig, mert nagy, hanem attól lesz nagy, hogy eljut a döntőig] és hát a négy közé érve bizony csúnyán elfogyott a dél-amerikaiak fölénye is; ráadásul a VB-t végülis a kivételként leírt Spanyolország nyerte.)
Meggyőződésem, hogy hogy egy VB-nek sokkal inkább a következő négy évet - és ezáltal a foci egész fejlődését - meghatározó szerepe van a győztes kilétén keresztül mindenekelőtt. Gondoljuk csak el, hogy mennyire más volna/lehetne a mai labdarúgás, ha a korábban említett két döntőt, az 54-eset és a 74-eset az akkori vesztesek, azaz a magyarok és a hollandok nyerik! Azaz másképp fogalmazva: soha nem a "miért (az a csapat nyert, amelyik nyert)?" az igazán érdekes kérdés, hiszen abban a törvényszerűségek mellett mindig rengeteg véletlenszerű esemény (pl. csoportbeosztások, sorsolás) is szerepet játszik, hanem sokkal inkább a "mi következik ebből?" Hiszen iylenkor mindenki a győztest akarja majd meghaladni, túllépni, legyőzni. És ebből a szempontból kétségtelenül üdvös (kvázi "hasznos", azaz kis csúsztatással: "igazságos"), hogy a 19. Labdarúgó-világbajnokságot Spanyolország nyerte.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)