Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2009. február 6., péntek

Isa por(nó) vogymuk

Mielőtt a marcali tanárnő "esete" kapcsán nyakig tapicskolnánk a fülledt erotika mocsarában — mint azt a magyar tömegtájékoztatás élharcosai már amúgy is megtették — azelőtt próbáljunk meg feltenni néhány költői kérdést. Itt nem a kérdések végletekig csiszolt stílusáról szólna a "költői" jelző, hanem alakzatként azt volna hivatott megtestesíteni, hogy azokra nem szükséges válaszolni, lévén a válaszok ismertek, és (remélhetőleg) axiomatikusan elfogadottak. De azért biztos, ami biztos mindegyik esetében közlöm a helyes megfejtést is.
— Joga van-e egy (bármilyen foglalkozású) felnőtt és ivarérett magyar állampolgárnak ahhoz, hogy a boldogságot a minél teljesebb és tartalmasabb szexuális életben IS keresse? (igen)
Legális-e a fentebbi igény kiszolgálása (és a keresés szélesebb "merítésűvé" tétele) céljából internetes honlapot üzemeltetni (az előírt megszorítások betartása mellett)? (igen)
Beletartozik-e a jelzett megszorítások közé az is, hogy bizonyos életkor alattiak (18 év - praktikusan a középiskolás kor felső határa) nem látogathatják az ilyen tematikájú honlapokat? (igen)
Jogosult-e bárki is az ilyen honlapokra feltöltött fotókat a rajtuk ábrázolt személyek tudta és beleegyezése nélkül letölteni és terjeszteni, azaz az illetők személyiségi jogait megsérteni, és a fényképeket nem az eredeti célnak megfelelően felhasználni, kvázi azokkal visszaélni? (nem)
— Bornírt és képmutató baromságot követ-e el a magyar tömegtájékoztatás és tudatformálás minden szereplője (különös tekintettel arra a televízióra, amelyik az ezzel a témával foglalkozó riportját egy magazinműsorban adja le azzal a másikkal, amelyik arról szól, hogy mennyiért lehet eladni a szüzességet ma és itt), amelyik fentebbi kérdések közül pozitív válasszal megválaszoltak szereplőit meghurcolja, álszent szemforgatással pálcát tör felettük, míg a tilalmak megszegőinek, a korlátok áthágóinak cselekedeteit említésre sem méltónak vagy éppen a megtisztulás érdekében kifejtett tevékenységnek tünteti fel??? ..... (Ez utóbbi kérdés helyes megfejtését a "spanyol inkvízicó" jeligére kérjük a szerkesztőségbe!)

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)