Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2008. szeptember 9., kedd

Uborka Morvai-módra

Csak ámulok és bámulok. Az elhíresült kesznyéteni uborkás eset kapcsán megint országos méretű maszatolás folyik. Ún. jogi érvekre való álságos hivatkozások és radikális megoldási javaslatok egyformán előfordultak a nagy országos ötletbizniszben. De a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb ötlet érdekes módon senkinek nem jutott még eszébe. Egy ilyen, egész országot megosztó ügyben az volna az egyetlen helyes megoldás, ha vizsgálatra kérnénk fel a Független Jogász Fórumot, és legfőképpen annak jeles képviselőjét, Morvai Krisztinát.
Természetesen előfordulhat az is, hogy a professzor asszony ezúttal elfoglaltabb lenne, mint volt a 2006 évi őszi eseményekkor, amikor azóta méltán híressé vált megállapításait tette. De azok és a belőlük áradó szellemiség segíthet nekünk eligazodni életünk minden problémás kérdésében, köztük az uborkacsatában is. Mert annak alapján, ahogy a most a Jobbiknak kampányoló FÜGGETLEN Jogászfórumos hölgy 2006 szeptemberében-októberében vizsgálódott, mi is össze tudunk ütni egy kis vizsgálati anyagot. Elég csak arra gondolnunk, hogy az elsődleges szempont nem a közrend és közbiztonság veszélyeztetése, valamint a magántulajdonban okozott kár volt (a forradalmárok részéről), hanem, hogy hány rendőr viselt azonosítót, és milyen eszközöket vettek igénybe a rendcsináláshoz.
Szóval javasoljuk a következőket:
1/ a nyugdíjas uborkát termelt — rendelkezett-e őstermelői igazolvánnyal? Honnan szerezte be az uborkamagot, ha vásárolta? Tudja-e ezt számlával igazolni? Betartotta-e a nyáron elrendelt locsolási tilalmat?
2/ az uborkáskertet elektromos áramra kötött kerítéssel védte — rendszeresen fizette-e az áramszolgáltató számláit? Honnan szerezte be az ehhez szükséges (nyilván színesfémből) készült - vezetékeket? Rendelkezik-e erről szabályos számlákkal? Miért nem szerzett be nagyteljesítményű ipari transzformátort, amellyel emberi egészségre nem ártalmas hatásúvá tudta volna átalakítani az áramot?
És ez még csak pár kérdés a sok-sok lehetséges, lényegretörő szempont közül. Mert a teljes igazságnak sosem szabad elsikkadnia. És ehhez jelent nekünk segítséget a maga objektív mércéjével a helyesen és pártatlanul alkalmazott jog.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) agrárproblémák (1) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betűrejtvény (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (28) Bruce Lee (1) budai vár (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (3) demonstráció (1) diktatúra (2) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) életvitelszerű közterület-használat (1) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) feminizmus (1) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) főhatalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hajléktalanok (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IéEB (1) IMF (1) izoláció (1) Japán (2) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) jogalkalmazás (1) jogegyenlőség (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) karmelita kolostor (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) magántulajdon (1) magistravitae (1) magyar áru (1) Magyar Hírlap (1) magyar nyelv (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (2) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) miniszterelnök (2) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) nemek (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (8) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) papírzászló (1) parancsrendszer (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) polihisztor (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) rezidencia (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sertéshús (1) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) siker (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) történelem (1) Trianon (3) tudomány (1) unortodox (2) unortodoxia (1) utolsóemberig (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) Védegylet (1) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)