Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2008. szeptember 3., szerda

A Nagymagyarország-tangó (I.)

"Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül"
(Cseh Tamás: Tangó)


Amikor általános ötödikbe kerültem, és szeptember elején megkaptam az új könyveimet, felbukkant közöttük egy történelmi atlasz is. A rituális év eleji átlapozás során persze nemcsak az egyes térképeket tanulmányoztam, hanem megpróbáltam össze is hasonlítani őket különféle szempontok szerint. Természetesen adódott az egyik ilyen alapszempont: melyik volt a valaha volt legnagyobb birodalom? Ha jól emlékszem, nem tudtam határozott véleményre jutni, lévén akkoriban még meglehetős csekély ismereteim voltak a méretarány fogalmáról, de azért arra határozottan emlékszem, hogy Nagy Sándor, a perzsák, és a rómaiak ott voltak az élbolyban. És ha már a kérdést megvizsgáltam világméretekeben is, akkor a következő lépcső az volt, hogy megnézzem: "mindig ekkora volt-e Magyarország?" és ha nem, akkor mikor volt a legnagyobb.
Felsőtagozatba készülő kisdiákként nemcsak a mératarány fogalmát nem tudtam megfelelően használni, hogy kiderítsem: Nagy Sándor vagy Bonaparte Napoleon tudhatott-e a magáénak nagyobb területet, hanem azzal sem voltam tisztában, hogy amikor egy ilyen összehasonlítást próbálok meg tető alá hozni, akkor tulajdonképpen a középkori világszemlélet talaján mozgok. A sötét kor embere számára nyilvánvaló volt, hogy az igazi érték a föld, amelyből minél többet birtokol valaki, annál gazdagabb az illető. (Ez már csak azért is így volt, mert egyrészt a pénzforgalom meglehetősen alacsony szintű volt, másrészt az ingóságok elég gyakran cseréltek gazdát, többnyire nem békés úton.) Másrészt a birtokolt föld nagysága volt a kulcsa annak is, hogy valaki mekkora sereget tudott kiállítani, és a sereg nagysága pedig annak a kulcsa, hogy sikerül-e általa még nagyobb területet meghódítani, illetve a meghódított területet képes-e uralma alatt megtartani. Ily módon a térképre tekintve egy adott ország, birodalom gazdasági potenciálja, ereje lemérhető volt annak területi nagyságából. (Persze a hűbéri rendszer bizonyos sajátságai miatt nem mindig lehet egyenes arányosságot feltételezni, hiszen pl. a területileg Európa legnagyobbjai közé tartozó Német-római Császárság rengeteg bajjal küzdött, de a fentebb vázoltak mégis igazak voltak, csak nem a hierarchia csúcsán állóra, hanem a tartományurakra.) Az imént birodalmakról beszéltem, és ez nem véletlen. A fenti szemlélet ugyanis tökéletesen figyelmen kívül hagyott egy manapság létfontosságúnak ítélt szempontot, az etnikai hovatartozást. Így lehetett pl. Habsburg örökös tartomány Csehország, vagy különböző birodalmakhoz tartozó Itália egy-egy része egy-egy történelmi pillanatban. Vagy mondjuk Horvátország java része így tartozhatott a Magyar Királysághoz.
Nos, ezt az erősen a fegyverek dominanciáján és a föld birtoklásán nyugvó szemléletet kezdte ki fokozatosan a pénzgazdálkodás megerősödése, az egyéb gazdasági ágak kialakulása-felfutása, és a nemzeti eszme, a nacionalizmus térnyerése. Nem is kell hozzá túl nagy cinizmus, hogy a nacionalizmusra, a nemzeti eszmére úgy tekintsünk, mint ami az isteni eredetű monarchia ideáját leváltotta, és a birodalom eszméjét lecserélte a nemzetére. (Ez persze szoros összefüggésben áll az autokratikus, egyszemélyi uralmat leváltó, demokratikus formák térnyerésével is.)
És akkor itt kellene felmondani a történelmi közhelyeket, miszerint:
— A feudalizmusból örökölt birodalmak határai szinte sosem estek egybe a nemzeti-etnikai határokkal; így a multinacionális államok előbb-utóbb felbomlottak (Német-római Császárság), az addig széttagolt nemzetek pedig egy államban próbáltak egyesülni (Itália-Olaszország). Persze a hatalmi vagy épp nagyhatalmi
vákumok mentén (Belgium), vagy épp a jól felfogott gazdasági érdekek alapján (Svájc) azért keletkeztek-maradtak fenn többnemzetiségű államok.
— Az egységes nemzetállamok ki-/megalakulása szoros összefüggésben áll a polgárosodással, valamilyen módon mindenütt a polgári átalakuláshoz kapcsolódik. Ahol ez az átalakulás megkésett vagy felemás volt, ott felemás képződmények jöttek létre eredményeképpen: a kevéssé demokratikus Német Császárság, vagy a dinasztikus alapokon álló Olasz Királyság.
— A történelmi Magyarország több szempontból is perifériára esett ebben a folyamatban
, hiszen polgári fejlődése megkésett és szűk körű volt. Ráadásul ez a polgárság anyanyelvét-indíttatását tekintve nem annyira magyar, mint inkább német/sváb és zsidó volt. További hendikepként a történelmi Magyarország nemzetiségei (az egy, de szintén csak a 19. század utolsó negyedére létrejövő Romániát kivéve) nem rendelkeztek erős, polgáriasult nemzetállammal, amely alternatívát jelenített volna meg; így a nacionalizmus szélsőséges formában (is) megjelent körükben. És a dolognak ezzel még mindig nincs vége. Az elbukott polgári forradalom, '48 után ugyanis az egységesítő-modernizáló osztrák birodalmi törekvésekkel szemben a magyar nemzeti öntudat szinte szükségszerűen fogalmazódott meg a konzervatív-nemesi szemlélet átvételében. Ez kapott aztán közjogilag is szentesített formát az 1867-es kiegyezéssel, és össznemzeti megerősítést az ideológia szintjére emelve a millenniumi ünnepségekkel. Kibontakozott tehát az a képlet, amely nagyjából úgy nézett ki, hogy a (konzervatív-nemesi) múlt és vele az ennek keretet biztosító Árpád-kori Magyarország (annak feudális-birodalmi szemléletével) nemzetivé, magyarrá, sőt "Magyarrá" vált. És persze így vált magyarrá a nemesség önképét a múltba visszavetítő hun legenda annak minden elemével együtt. A múltba való fordulás mellett szükségszerűen és a sajátos logika szerint logikusan vált a modern állami, polgári berendezkedés idegenné: először Habsburg-csinálmánnyá (ahogy például Madách ötletesen karikírozza A civilizátorban), majd a történelem eseményei nyomán idegenszerűvé, azaz zsidó machinációvá.
— És ha fenti halmozottan hátrányos helyzet nem lett volna elegendő, jött az I. világháború, és Trianon kataklizmája. Azaz a magyarságnak nem volt ideje kinőni, meghaladni, és kinevetni a fentebb tárgyaltaknak megfelelően rögzült fixa ideát, hanem miközben javában abban lubickolt, azt "kihúzták" alóla. Így aztán nem csoda, hogy a "dicső történelmi múlt - mítikus hagyomány - nagy/birodalmi Magyarország" tényezők elválaszthatatlanul egymáshoz forrtak, mintegy egymás előfeltételeiként jelentek meg, és élnek tovább napjainkig a magyar köztudatban.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)