Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2008. április 24., csütörtök

Idióta születik

Hazai politikai életünk egyik sajátságos vonása, hogy ha az egyik politikai oldal előáll valami egetverő baromsággal, akkor a másik nem azt fogja lépni, hogy alapos, mélyenszántó szakmai érvekkel kimutatja, hogy az a javaslat mitől nem jó, és miért nem volna célszerű bevezetni, hanem egy kis fikázás után az ellenoldal lehetőleg egy még nagyobb, még orbitálisabb, a valószerűség határait még inkább semmibevevő javaslattal áll elő.
A Fidesz előáll azzal, hogy szerencsejátékból kell fedezni az egészségügy azon kieső bevételeit, amelyek épp ez "egészmagyarországnyert" népszavazás kapcsán estek ki?? Mi a teendő ilyenkor?? Napnál is világosabb, hogy az Mszp-nek elő kell állnia azzal, hogy a munkára, szórakozásra, kapcsolattartásra — és igen, egymilliomodik funkcióban művelődésre IS – használt internet megadóztatásából kell a kultúra támogatását megoldani. (Mellesleg: miért MOST lett ez olyan rettenetesen fontos??? Folyik a háttérben a jövő évi költségvetés előkészítése, és kiderült, hogy az Okulási Kultúrrális Misztérium kevesebbet kap, mint amennyire számított??)
Aztán nincs megállás félúton: adóztassunk meg mindent, ami bármilyen módon összefüggésben van a kultúrával! Ruházatot és szőnyeget, mert abban dizájn van, az meg persze kultúra, mert csak. (Mellesleg: ilyen alapon kultúra az elektronikusalkatrész-gyártás, mert ugye könnyen lehet, hogy a kondenzátort, tranzisztort tévébe szerelik majd bele. Sőt, a csavarhúzó is, amivel a tranzisztort gyártó gépsort szereli a tmk-s...) De most tényleg, ha én a magyar kormányban működő kínai ügynök volnék, okvetlenül előállnék valami ilyen jellegű ötlettel: ha valamivel, ezzel biztosan sikerülne végleg elintézni a minőségi termékeket, és mindenki gagyi, padlizsánlila és jajdekék kínai cuccokban járna majd, amik igaz, hogy hamar szétmennek, és hányást okoznak a szembejövőnek, de relatíve még olcsóbbak lesznek, miután azokra tuti, hogy senkisem fizet dizájnadót. (Neszeneked kultúra, b@meg...)
A kormány most már egész biztosan jó úton van: sikeresen eleget tett a Fidesz azon elvárásának, hogy viselkedjen dilettáns idiótaként, és kapkodjon fűhöz-fához, mint Bernát a ménkűhöz.
Mi pedig csak nézzük ferde szemmel.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)