Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2008. április 22., kedd

Bevezetés a diktatúriába

1. A legsötétebb kádári idők
Van Magyarországon egy párt, amelyik nem szűnik meg a múlttal riogatni. Érdekes módon ez a párt ugyanakkor – öndefiníciója szerint – konzervatív beállítottságú. (Nos, aki az MDF-re tippelt, az vesztett.) A Fidesz először (bár akkor még korántsem volt konzervatív [öndefiníciója szerint sem]) a nemrég magunk mögött hagyott időszak iránti spontán félelemre alapozva komcsizott, most pedig úgy tűnik, a kollektív amnéziára, illetve az ifjabb nemzedék történelemtanulás iránti csekély affinitására alapozva teszi ugyanezt.
Most például a gyurcsányi diktatúra újabb jeleként tálalják a törvényt, amely egyébként 1998-tól 2002-ig is érvényben volt, ami szerintük lehetővé teszi az önkormányzatok lehallgatását is. Mert ugye a diktatúrák tipikus jellemzője, hogy a saját önkényes, visszaélésekre is alkalmas embertelen rendelkezéseiket törvénybe iktatják, megszavaztatják (a többpárti parlamentben), és közhírré teszik.
Hát, kérem... egész biztos, hogy a kádári idők a sötétek, nem pedig egyes pártok politikai kommunikációja?
***
2. "A béke vagy te..."
Van itt viszont egy virtigli kommunista diktatúra, amely bizonyos esetekben – különösen, ha saját jól felfogott érdekei így kívánják – kapitalista piaci szereplőként viselkedik és cselekszik; de ha a saját maga által vélt érdekeit sérelem éri, rögvest lehull az álarc, és előugrik a maoista reflex.
Kínában pl. buddhista terroristákat lepleztek le (,amely nagyjából ugyanolyan népes kategória lehet, mint a "szűz utcalány"), bojkottálják a francia áruházláncokat (nyilván teljesen spontán módon), mert a gonosz franciák tiltakoztak a tibetiek elnyomása ellen, illetve a kínaiak szintén spontán módon követelték, hogy igenis joguk van CSAK nekik megrendezni az olimpiát.
Értsd: nem maga az olimpiai eszme a fontos, hanem az, hogy az a bizonyos olimpia csakis és kizárólag Pekingben kerüljön megrendezésre.
Agresszivitással vádolják a Béke Nobel-díjas dalai lámát, és ugyanakkor ellensúlyozandó a tibeti függetlenségi hangulatot, átnevelő "tanfolyamokat" szerveznek Lhaszában.
Szóval: így néz ki egy diktatúra.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (27) Bruce Lee (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (2) demonstráció (1) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IMF (1) izoláció (1) Japán (1) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) Magyar Hírlap (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (1) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (7) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) Trianon (3) unortodox (2) unortodoxia (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)