Ha nem szeretsz a Tiédtől eltérő nézetekkel szembesülni, vagy nem szereted a meglepetéseket, vagy egyszerűen csak tudni szeretnéd, hol jársz, először olvasd el az "Elvi nyilatkozat" oldalt !!!

2008. február 24., vasárnap

Mai külpolitika röviden

1. Van-e ilyen állat?
Azt mondja Putyin és Fico is (ez utóbbi nekünk kicsit érdekesebb, nyilván) hogy semmi áron nem fogják elismerni Koszovót. Az orosz elnök és a szlovák miniszterelnök persze tisztában van azzal, hogy ez itt és most a hangzatos nyilatkozatok ideje. Aztán majd később, megfelelő időpontban, mikor a dolog már nem lesz szenzációértékű, fel fogják venni a diplomáciai kapcsolatokat ők is, mert ez így működik. (Hogy messzire ne menjünk példáért, a 20-as évek végére a legtöbb európai állam elismerte a Szovjetúniót is pl.)
Mindenesetre fent nevezett két úr mentalitása most kicsit a viccbeli vidéki atyafit idézi, akit a fővárosban járván gyermekei elcipeltek az Állatkertbe, és ott eljutottak a zsiráf ketrece elé is. Ott gazduram lecövekelt, és hosszan, merően nézte a "foltos nyakorján"-t. Majd hosszas tanulmányozás után így szólt:
- Márpedig ilyen állat nincs!

2. Becsületes megtaláló kerestetik
Bevallom, nem értek sokat az internethez, a honlapokhoz meg főleg nem. (Ezt a blogot is kazánkovács-kalapáccsal meg 100-as szöggel ütöttem össze...)
Mindezt csak azért bocsájtom előre, hogy ne érje szó a ház elejét, mert nem találok valamit.
Szóval én a 2006 őszi meg a 2007-es év nemzeti ünnepein kitört forradalmak és az azokat követő reakciók kapcsán eddig úgy gondoltam, hogyha egy (fő)városban törés-zúzás, gyújtogatás, barikádok építése van, összecsapások a rohamrendőrökkel, akkor ilyen esetben az egyedüli lehetséges és kötelező reakció egy komoly, európai értékek mentén politizáló keresztény-konzervatív párttól, hogy szóvá teszi: a tüntetők ellen fellépő rendőrökön nem volt azonosító.
És most jön a probléma!
Az elmúlt hét belgrádi tüntetései, követségtámadásai nyomán tehát joggal várna el az ember egy ilyen kiállást a legnagyobb ellenzéki párttól. Akárhogy keresem is azonban a honlapjukon, sehogy sem találom a nyilatkozatot, amely pálcát tör az erőszakos és azonosítót nem viselő szerb rendőrök felett. Ismerve a nevezett párt elvi szilárdságát és következetességét, csak arról lehet szó, hogy én vagyok ügyetlen, és nem jól keresek. (Pedig egy ilyen szenzációs nyilatkozatnak nyilván valahol a főoldalon volna a helye...)
Kérem tehát mindazokat, akik nálam ügyesebbek, járatosabbak a weblapok világában, segítsenek: hol találom ezt a nyilatkozatot!?!
Fáradozásukat ezúton is köszönöm.

Nincsenek megjegyzések:

Címkék

'56 (1) 30 év (1) 300millió (1) 4. kiegészítés (1) 50 (1) Áder János (1) Afrika (9) agrárproblémák (1) aláírás (1) Alekosz (1) Alien (1) alkotmány (1) állástalanság (1) angyal (1) Antigoné (1) anya (1) apa (1) Apponyi Albert (1) aranymúzeum (1) átalakítás (1) átnevezés (1) autó (1) Bayer Zsolt (3) Békemenet (1) Betűrejtvény (1) Betyársereg (1) bevándorlás (3) bevándorlók (1) BOM (1) bőgatya (1) Brékin' (28) Bruce Lee (1) budai vár (1) Budapest (1) bulvár (1) buzik (1) Cegléd (1) Charlize Theron (1) cigányok (1) Clemenceau (1) családon belüli erőszak (1) csapatmunka (1) cselekvés (1) csempészet (1) Daflics ezredes (1) demagógia (3) demonstráció (1) diktatúra (2) diplomások (1) Dzsudzsák (1) EB (4) életvitelszerű közterület-használat (1) elhatárolódás (1) ellenforradalmár (1) ellenségek (1) ellentüntetők (1) elvi alapok (1) emlékek (1) emlékmű (1) érettségi találkozó (1) eső (1) Európa-bajnokság (1) fanatizmus (1) félévszázad (1) felvonulás (2) feminizmus (1) Ferenc József (1) festmény (1) fidesz (5) Foci (23) fóka (1) forradalom (1) főhatalom (1) földrajzi név (1) Fradi (4) Frizbi (1) fülke (1) fütyülős barack (1) Gábriel (1) Gárda (1) gazdasági csoda (1) gyarmat (1) Gyurcsány (1) gyűlölet (2) háború (1) hadikiképzés (1) hadkötelezettség (1) Hajdú Péter (1) hajléktalanok (1) hamvak (1) hatalmi elit (1) hatalom (1) Heart of Midlothian (1) helikopter (1) helyesírás (1) Hitelesség és... (3) idegromboló képrejtvény (3) IéEB (1) IMF (1) izoláció (1) Japán (2) jelképek (1) jelszavak (1) jobb kéz (1) Jobbik (1) jogalkalmazás (1) jogegyenlőség (1) káderek (1) Kampány2010 (9) karácsony (1) Karinthy (1) karmelita kolostor (1) Károlyi Mihály (1) karrier (1) katasztrófa (1) Keleti szél (2) Kerényi Imre (1) kereszt (1) Keresztek és... (6) kereszténység (1) kétharmad (1) kettőskereszt (1) Kína (1) kisdoktor (1) komcsik (1) komcsizás (1) kontraszelekció (1) kordon (1) korrupció (1) körmenet (1) Kövér László (1) Közélet (183) köztársasági elnök (2) Kultúra (31) kulturális integritás (1) Kun Béla (1) Landeszmann (1) Lapszemle (35) lemondás (2) Levlapok a Szíriuszra (45) Liszt Ferenc (1) luca széke (1) Lucfenyő (1) magánélet (2) magántulajdon (1) magistravitae (1) magyar áru (1) Magyar Hírlap (1) magyar nyelv (1) Magyar Vizsla (1) magyarok (2) Mahacskala (1) Matolcsy (2) Matrica (10) megélhetés (1) megszállás (1) meleg méltóság (1) melegjogok (1) menekült (1) merengés (1) Merkel (1) Mesés (6) migráns (1) Mikola István (1) miniszterelnök (2) mítosz (1) MNB (1) mocskos buzik (1) MOL (1) multikulturalizmus (1) munka (1) műelemzés (1) nagy ugrás (1) Nagymagyar (16) narancs (1) nemek (1) Németország (1) népfelség (1) népszavazás (1) Nyírő József (1) Oktogon (1) Olimpia (10) Orbán Viktor (8) oroszok (1) ostobaság (1) őrült (1) Pál utcai fiúk (1) papírzászló (1) parancsrendszer (1) Peking (8) plágium (1) plakát (1) plakátkampány (1) polihisztor (1) politika (2) politikusok (1) poltikai kultúra (1) Pride (2) problémakezelés (1) program (1) rabbi (1) rasszizmus (1) rendőrség (1) repülőtér (1) retek (1) rettegés foka (1) rezidencia (1) romkocsmák (1) rovásírás (1) sas (1) Schmitt Pál (4) sertéshús (1) sérthetetlenség (1) Seuso-kincs (1) Shirley MacLaine (1) siker (1) sör (1) sötétben bujkáló (1) Sport (37) Stefka István (1) szabadkőművesek (1) szabadság tér (1) szabadságharc (1) szakadék (1) szakértelem (1) szegfű (1) Széles Gábor (1) szemléletmód (1) szerviz (1) szimbolikus politizálás (1) szlogen (1) szómágia (1) szóvicc (1) Szőcs Géza (1) szuverenitás (1) szüksége van (1) születésnap (2) táblák (1) Tarlós István (1) te (1) teszt (1) Tisza István (1) tolerancia (1) történelem (1) Trianon (3) tudomány (1) unortodox (2) unortodoxia (1) utolsóemberig (1) ünnep (1) választás (1) Való Világ (1) válogatott (2) válságkezelés (1) VB'10 (5) Védegylet (1) vezér (1) Visszalövés (20) Wulff (1) Zelnik (1)